Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Bevezetés

rejlik, hogy a lelkész férfi vállalja saját, „eredeti" versek írását és alkalmazását is. Az irodalom e réteg számára a baráti együttlét egyik megnyilvánulási formája (barát gyermekének születésére, halálára írnak verseket), az együttes dalolás aktusa, a baráti, értelmiségi társaságiságnak egyik nem nagyigényű, de természetes formája (verses levél a kalandos üdülésről), vagy a gyülekezeti kegyességnek és aktuális közéletiségnek helyi érdekű formája (vö. pl. az Elmélkedés... c. verset) -se formában az egymástól ma meglehetősen különbözőnek tűnő versek is egyazon szintre kerülnek. A szerző megverseli ifjúkori kalandját a színésznővel, ugyanakkor zavartalanul e mellé rendeli Luther-fordítását vagy atyjától örökölt imagyűjteményét is, továbbá nótacsokrát, melyben aztán igen sok „dana" kaphat majd helyet, nem kevés korabeli „hivatalos" költő bemásolt versével (sokszor csak töredékével) együtt; s a költemények „használata" szempontjából figyelemre méltó pl., hogy Czuczor Gergely bonyolult szövegű balladája, a Szondi, vagy a „Búsul a lengyel hona állapotján..." kezdetű, lengyel himnuszként ismert induló tőle ugyanúgy a „dana" megjelölést kapja, mint a leginkább közszájon forgó népdal, vagy hogy az e korban már nagyon ismert nagy Csokonai-verseknek csak közhelyszerűvé vált első versszakait írja le (meglehet, éneklés céljából).... Margócsy József tarka dalgyűjteményében igen sok dal felismerhető a korszak általánosan ismert és használt dalkincséből: feltehető, hogy ő már nemcsak szájhagyomány útján szerezte be danáit, hanem a korban igen nagy számban közkézen forgó nyomtatott daloskönyvekből is másolt. Ha e vers-csoportot összevetjük a maga korának élvonalbeli irodalmával, azt láthatjuk, hogy itt alig találkozunk olyan szöveggel, mely Petőfi korszakának dalkultúráján bármilyen szempontból túlmutatna - úgy látszik, e versízlésbe már Arany János lírai költészetének modernsége se nagyon fért bele. Ugyanígy nagyon tanulságos az is, hogy Margócsy József saját versei alig különböznek azoktól a versektől vagy imáktól, melyeket másolt vagy őrzött - amit ő „eredetiként" írt, az is belesimul abba a nagy közízlésbe, melynek sokféle vers-megnyilvánulását oly szorgalmasan gyűjtötte, mind a maga, mind kis közössége számára. E két kéziratcsoport alapján talán azt a következtetést vonhatjuk le a 19. század második felének irodalmiságát illetően, hogy a már nagyon modern nagyvárosi és országos irodalom mellett és „alatt" ott létezett egy nagyrészt orális és kéziratos irodalmi kultúra is, mely sok szálon érintkezett ugyan a kor magas irodalmával, alapjában véve azonban mégis egészen más volt: szűk és személyes befogadó közön-