Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

A Pongrácz-versgyűjtemény

István király aztán le ült egy felhőre S nézte onnan miként hömpölygnek előre Az idő hullámi: a napok és évek; Néha egy egy nagyobb habot is vétenek A mit it a földön úgy hívnak hogy század, S országokat, mint egy kis hajót meg ráztak. István király várt az úrnak igéjére: Hogy már Magyar ország nagy napokat érne De az uj Árpád ház sok sok bajjal küzdött Néha egy egy alak dicsőn kivált köztök: A bárdos szent László, s a hódító Kálmán Ki két országot nyert tengerekre járván De azután ismét gyászos napok jöttek, Játéka lett hazánk az álnok görögnek, S alig heveré ki, jöttek a tatárok Nyomukban az inség pusztulás és átok. És az Árpádház is egyszer csak ledőle! Búsult a szent király ot fen a felhőkbe Szívét marczangoló nehéz gondok tépték: Hát feledte az Úr az ő kedves népét? Hogy már nem jön nem jön egy jó napja soha S egyszer csak föl derűit Nagy Lajosnak kora Midőn dicső boldog s nagy lett Magyarország, Lábához a népek hódolatuk hozták: Elősször is Jadra az ország szép lyánya Jutót vissza édes anyjának karjába A kinek kebléről oly rég elszakaszták. Idegen népek is országuk panasszát Ide küldék: tudták: hogy itten ki lakik. Bátor lovag Király és leventék a kik Meg boszúlnak mindent mi nemtelen hitván így lakol a Tatár igy bukott a litván. Nagy volt Lajos győzött hol karddal nem keggyel: Szeretettel jött a nemes nép a lengyel S kínálta országát bár neki is drága Olvassza Lajos a magyar koronába. Franczia király meg lyánya kezét kérte Angoly Edvard tűzbe el ment volna érte Német Császár, bajor mind frigyét kereste Oroszlány czímerrel a büszke Velencze Ugy feküdt lábánál mint egy szelíd bárány Hederváry Miklós rajuk haddal járván. Elfoglalt a Magyar három egész tengert, A három szín zászló Nápoly falán lenget S Lajosunknak annyi fény sugárzott róla