Balogh István: II. Rákóczi Ferenc Szabolcs és Szatmár vármegyékben 1703. július – október - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 30. (Nyíregyháza, 2003)

A Rákóczi-szabadságharc kezdete Szabolcs és Szatmár vármegyében (1703. május - október)

Megjelent Rákóczi és Bercsényi is egy nagyobb sereggel, akik között lengyel fegyverest is láttak. Egy követtel levelet is küldtek a várba, de a levelet sem fogadták el, a követet sem hall­gatták meg, s az ellenállás jeléül kitűzték a veres zászlót „hogy rendületlen hűségünket semmi módon nem adjuk fel, hanem halálunkig meg akarjuk őrizni.''' 1 4. Kisvárda vára egykorú metszeten A felkelők ettől kezdve szüntelen puskalövésekkel nyugtalanították őket, s azzal fenyegetőz­tek „hogy minden jószágunktól, barmunktól megfosztanak, aratás idején a nemesek birtokait felperzselik." Az uralkodó iránti hűségüket töretlenül meg akarják tartani. Hathatós segítséget kérnek, nehogy hűséges kitartásuk mellett a hiába kért segítség mellett maguk és gyermekeik nagy kárával elpusztuljanak.

Next

/
Thumbnails
Contents