Pro memoria. Nyíregyházi összeírások 1752–1850 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 29. (Nyíregyháza, 2003)

Nyíregyháza társadalma az újratelepítés utáni évszázadban

elöljárók tudta nélkül való itt tartózkodást, és büntetést szabott a házukba kóborlókat be­fogadó lakosokra. A túlnépesedés elkerülése érdekében a földesúr is támogatta ebben a törekvésében az elöljárókat és körül árkol tattá a települést. (Az 1770-es évek lakosait lásd az urbariális összeírásban a 7. sz. mellékletben!) Akit továbbra is szívesen láttak, azok a kézművesek voltak, hiszen egyrészt a nagy létszámú földművelő közösség iparcikkszükségletei is nőttek, másrészt az iparüzők nem tartottak/tarthattak igényt szántóra, sőt még legelőre sem. Már a határ szállásföldekre osztásánál megállapodott abban a communitas, hogy zsellér és mesterember sem földet, sem legelőrészt nem kap, mert „a mesterséghez szükséges eszközökriek ú. m. kaptának, tűnek, árnak, bicskának, téglázóvasnak, s több efféle eszköznekpascuum nem szükséges, mert azokat legelni nem látta soha senki. El volt tehát határozva eredetiképpen, hogy amiből földmívelő és mesterember élelmi módját keresné, egyik a másik kára nélkül esz­közölje boldogságát. " 21 A betelepítést követően 1 borbély, 1 molnár, 1 kerékgyártó, 1 csizmadia, 1 varga, 2 szabó és 2 nyeregcsináló élt Nyíregyházán. 176l-re a mesterek száma 18-ra szaporo­dott, az 1770-es években 8 iparágban 26 fő dolgozott. 22 Az 1790-es évekre megsokszo­rozódott a kézművesek száma. Az 1793-ban készült összeírás szerint már 278-an éltek és dolgoztak Nyíregyházán. (Lásd a 8. sz. forrást!) Közülük sokan a kedvező lehetősé­gek hatására települtek ide, de volt néhány helybeli, a földaprózódás megakadályozása érdekében mesterségre adott jobbágyfiú is. Legnépesebbek a bőrfeldolgozással kapcso­latos iparágak voltak. Bár a kézművesek számbeli növekedése jelentős volt, 1793-ban a közel hétezernyi lakosságnak csupán töredékét tették ki. Ezen igyekeztek javítani akkor, amikor 1806-ban az alábbi határozatot hozták: „mi illeti az újonnan befogadandó lako­sokat, azokról determináltatott az, hogy mást senkit sem fogad bé a város polgárnak, ha­nem oly mesterembereket, mely mesterségek még nincsenek, akik is polgárságokért fi­zetni fognak 15 rénes forintokat a város kasszájába, nemzetes számtartó úrnak és impro­thocollatióért egy-egy rénes forintot, de a határban lévő szállásbeli földeket venni nékiek szabad nem lészen, hanem magok mesterségekből éljenek. " 23 A kézművesek 1786-tól, az oppidum jogállás elnyerésétől helyben négy országos vá­sáron is árulhattak. 1828-ra, mikor már Nyíregyháza elsődleges piacközponttá vált, 24 az árucsere-forgalom növekedésének is köszönhetően mind több iparos telepedett itt le. A XIX. század első harmadában már dolgozott a városban könyvkötő és puskamüves is, majd a század közepére megjelentek a „luxusipart" űzők, mint az aranyműves, esernyős, mézeskalácsos, cukrász. Lukács, 1886. 214. Pásztor Erzsébet Emília: Nyíregyháza kézműipara. Debrecen, 1943. Közlemények a Debre­ceni Tisza István Tudományegyetem Földrajzi Intézetéből. 9-13. SZSZBML, V. A. 102/a. 2/82. 11. fol. 1806. március 31. Megjelent: Nyíregyháza mezőváros tanácsa által határoztatott... Szerk. Galambos Sándor - Kujbusné Mecsei Éva. Nyíregyháza, 2001. 26. Lásd részletesebben Bácskai Vera-Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Ma­gyarországon 1828-ban. Bp., 1984.

Next

/
Thumbnails
Contents