Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)
Tisztségviselők
határozta meg. Az árat a communitas állapította meg és a perceptor fizette ki a felvásárlást követő két héten belül. 159 A szőlőtermesztés fontos bevételi forrást jelentett azoknak, akiknek nem volt szállásuk, vagy csak kevés, esetleg rossz földdel rendelkeztek. 1826-ban már néhány gazda szállásán is ültetett szőlőt azért, hogy jövedelemét kiegészítse. A város azonban határozatot hozott a regale beneficiumait ekként csökkentők megrendszabályozására, s kiirtották azoknak a szőlőjét, akik nem fizették be a váltságcassába a szőlő után járó taksát. Kivételt ritkán tettek, de pl. Palicz János borbírónak megengedték a szőlőnevelést mondván, hogy szállásán se széna nem terem, se szántásra nem alkalmas a föld. Az örökváltságokig a szőlőtermesztésre átadott területek kijelölése, annak adása-vevése, cseréje a földesúr képviseletében az úriszék, 1824 után pedig a város tanácsának hatáskörébe tartozott. Az ingatlaneladás sorrendje szerint a városi ház és a szállásföld előtt a szőlőt kellett eladnia annak, aki adósságát másként nem tudta törleszteni, vagy művelésére öregsége, betegsége, elköltözése stb. miatt képtelen volt. A város a serházban, a lakosok pedig szőlőikben, szállásaikon főztek kisebb mennyiségű pálinkát, de a kocsmák ellátásához szükségeseket a közönségnek a nagybani szállítóktól, az ún. lifferánsoktól kellett beszereznie. A hosszabb időn át nagy tételeket szállítók főként a környékbeli zsidók voltak, mint pl. az újhelyi Gottfrid Sámuel, 160 a balkányi Mayer Salamon, az ungvári Kibicher Jakab vagy Gantzfied Dávid, Glück Illés, Bloch Márton. A régi, állandó lifferáns, Gottfrid 1810-ben bekövetkezett halála után a város új főszállítója Mayer Salamon lett. Később egyre többen bekapcsolódtak a népesedő Nyíregyháza 1830-as évekre megduplázódó pálinkafogyasztásának ellátásába. Külön küldöttség is alakult azzal a feladattal, hogy a környező vásárokon pálinkát vegyen, vagy a lifferánsokkal előszerződést kössön. A lifferánsokkal kötött szerződések alapelemeit (ár, mennyiség, szállítás ideje stb.) a választott közönség határozta meg. 161 A felvásárlás és értékesítés közötti, általában 20-50 %-os árrés képezte a város hasznát. A sör volt a legkevésbé kelendő ital. Az 1800-as évek elejétől többször is szóba került a fa, a termények stb. drágasága miatt a serház bezárása. Az üzemelését végül is hosszabb időre az a körülmény szakította meg, hogy leégett, és újjáépítése nagyon lassan haladt. A város minden évben meghatározta a szüret kezdetének napját is. Aki hamarabb kezdte a munkát, az büntetésként egy hordó bort fizetett. Előfordult, hogy - a borbírák kihasználva az eladási kényszert - feleáron vették meg az új borokat, sőt, mint egy megyéhez benyújtott panasz is mutatja, a külső határban lévő szőlőkből való borbehozás is taksaköteles volt akkor is, ha már szüret után kint a szőlőkben eladták a bort. Lásd V. A. 101/g. 38/38. 1790:4.; V. A. 101/k. 1825:15. Gottfrid a város számára nagytételben szállította a pálinkát. Egy 1806-os szerződés szerint pl. 10 000 icce szilva- és 30 000 icce gabonapálinkát rendelt a város 24 krajcárjával. Lásd V.A. 101/k. 78/78. 1804:34. No. 160. A szerződésekben kikötötték, hogy a pálinkának tisztán kifőzöttnek, jó ízűnek, és megfelelő erősségűnek kellett lennie. A szállító saját költségén hozta az italt a városba.
