Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)
Nyíregyháza tisztségviselőinek hatásköri utasításai (forrásközlés)
helyesen történt bevégzése a választott közönség által kirendelendő küldöttség által eleve meg nem vizsgáltatik, maga a közönség által se assignáltathasson. A pénztárra nézve állandó rendszabályul megállapíttatván, hogy az minden fertály esztendőben a közönség által kirendelendő küldöttség által megvizsgálandó lészen, ezen felől a polgármesternek is jussában és kötelességébe fog állani azt esztendőnként legalábbis kétszer a főjegyzőnek, fiskálisnak s több tagoknak magához vevése mellett véletlenül is megvizsgálni, s a tapasztalandókró! a közönségnek mindenkor jelentést tenni. Mind azon határozásokról, melyek által valamely dolognak elintézése a polgármesterre, vagy küldöttségekre bízatik, a főjegyző rendes scontrót vinni tartozván. A polgármesternekjussában és kötelességében fog állani felügyelni, hogy a határozások a scontro szerint mind maga, mind a kirendeltek által pontosan teljesíttessenek. Evégből tehát a kirendelteket kiküldetésök teljesítésére elnökileg is emlékeztetni és sürgetni, hogy pedig a határozásoknak pontos teljesítése által annál inkább eszközöltessen, a scontro minden fertály esztendőben fel fogván olvastatni, ennek alkalmával a polgármester beszámolni tartozik, hogy a kirendeltek általa elnökileg már felszólíttatván netalán elmaradt kiküldetésüket mi okból nem teljesítették, ugyanekkor a restantiáknak teljesítése újabbi határozás által is meg fog hagyatni. A polgármester köteleztetik a városnak minden épületjeit mentől gyakrabban megtekinteni, az azok körül előforduló apróbb, s tíz pengő forintokat nem haladó igazításokat a fentebbi mód szerint magától is megtétetni, a nagyobbakat pedig a költségeknek is előterjesztésével a közönségnek bejelenteni. Ugyan a polgármester köteles lészen a város vásárvám jövedelmeinek rendes és helyes beszedésére, a pusztákra, erdőre, kaszálókra, bikákra, egyéb marhákra, s a városnak minden egyéb fekvő és ingó vagyonaira felügyelni, arra, hogy azok közhatározás szerint kezeltessenek szorgalmasan felvigyázni, s minden tapasztalandó hibákat a közönségnek azonnal bejelenteni. Fel fog ügyelni arra is, hogy az illető tisztviselők utasításaikat azonnal hivatalok kezdetével kikapják, s ezek hivataljokat a kiadott utasítások szerint pontosan folytassák. Köteles lesz a város kint lévő restantiáinak behajtását is elnökileg sürgetni, az eképpen be nem hajtókát pedig hathatósabb intézetek tétele végett a közönség eleibe terjeszteni. A város belső és külső pereire, ha vajon azok pontosan mozdíttatnak-e elő, felvigyázni, s azoknak előmozdíttatását elnökileg is sürgetni, mely végből a város fiskálisa a város pereiről lajstromot tartani, s azt egy példányban a polgármesternek beadni tartozik. Ugyancsak a polgármester köteles lészen a város státusát is a főjegyző és fiskális által minden esztendő elején megkészíttetni, s azt a rendes évi jövedelmek és kiadások praeliminalis kidolgozásával együtt a közönségnek bemutatni. Hasonlóul kötelességébe álland a város külső határainak és kaszálói mezsgyéinek épségben tartására is felügyelni, evégből a külső határokat és kaszálókat minden esztendőben magához veendő küldöttséggel bejárni, s ezen bejárásokról a közönségnek mindenkor pontosan jelentést tenni. Ügyelni tartozik arra is, ha vajon a tagok a közönség gyűléseit rendesen és pontosan járják-e, azokat, kiket gyakrabban kimaradni tapasztal, a gyűlések pontos járására