Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata 1753–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 28. (Nyíregyháza, 2003)
Nyíregyháza tisztségviselőinek hatásköri utasításai (forrásközlés)
4. Polgármesteri utasítások 1839. [?] A választott közönség rendes gyűléseinek tartása hetenként egy ízben hétfőre, ha pedig ekkor ünnep- vagy egyéb decretalis nap lenne, a következő napra úgy határoztatik, hogy ezen napra a tagok minden különös meghívás nélkül kötelesek megjelenni, hogyha pedig semmi felvenni való tárgy nem lenne, gyűlésnek nem tartása a városháza külső falán lévő táblára való kiíratás által előtte való napon lészen a tagoknak a polgármester által tudtukra adandó, ez azonban egymás után kétszer sohase történhetik, s a következő, másik hétfőre a tagok mindenesetre öszvejönni tartoznak. Egyébiránt szükség esetében jussa és kötelessége lesz a polgármesternek rendkívüli gyűléseket is tartani, melyekre a tagok mindenkor különösen lesznek előtte való napon öszvehívandók. A gyűlések nyári napokban (vagyis Szent Györgytől Szent Mihály ig) hét, azontúl pedig a téli napokon nyolc órakor pontban úgy rendeltetnek kezdetni, hogy bármely számmal lennének is a tagok jelen, a polgármester tartozni fog mindenkor pontban jelen lenni s ezen órakor a gyűlést megnyitni. A gyűlések mindenkor az elébbeni gyűlés jegyzőkönyvének meghiteltetésén kezdődvén, a felveendő tanácskozások tárgyait a polgármester rendeli ugyan el, úgy azonban, hogy amely levelek jelentése vagy folyamodások kezéhez adatnak, hacsak a dolgok halmossága miatt teljességgel nem lehetne eszközölhető, köteleztetik azokat mind a beadást követő első gyűlésben felvétetni. A tanácskozások alatt ugyancsak a polgármester fog nemcsak a rendre, de csendre is a már azelőtt hozott határozás szerint felügyelni. A küldöttségek nevezése a közönség jussa lévén, a polgármester e részben csak előterjesztési joggal fog úgy bírni mint más, akármely választott tag. A végzést a magokat kinyilatkoztató tagok többsége hozza, ezt a polgármester tartozik mindenkor forma szerint kimondani, s ha többségi voksot kívánand, köteles a dolgot voksra bocsátani. A gyűlés csak akkor tekintetik bevégzettnek, midőn azt a polgármester forma szerint eloszlatja, azonban a tanácskozások bevégzése előtt egyedül azon esetben oszlathatja el, midőn a gyűlés netalán annyira felhevülne, hogy a felhevülés másképpen le nem csendesíttethetne. Jussa lesz a polgármesternek conferentiákat is a fontosabb tárgyakban tartani, de itten egyedül tanácskozások történhetnek, semmi végzések nem hozattathatnak. Jussa lesz a vasláda három kulcsainak is egyikét a polgármesteri pecséttel együtt maga keze, azonban zár alatt tartani, a kulcsoknak másika a főbírónál, harmadika pedig a főjegyzőnél fogván állani. Jussa lesz a pénztárra is tíz pengő forintig magától is úgy assignálni, hogy minden ily assignatio a legközelebbi gyűlésben azonnal bejelentessen, és különösen a mesteremberek által teendő igazítások bére ennyi summáig is, míg a munkának helyesen történt megkésítése a polgármester által eleve meg nem vizsgáltatik, soha nem assignáltathatik. A mesteremberek által teendő igazítások nagyobb, már mindenkor a közönség által assignálandó bérére nézve is ezennel meghatároztatván, hogy addig míg a munkának