Galambos Sándor: Az 1848–1849-es szabadságharc német szemmel - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 25. (Nyíregyháza, 2001)

Bevezetés

túlságosan is tetszésre találtak ahhoz, hogy azok békésebb idők beköszöntével teljesen eltűnjenek. Általában inkább az unalom és a tettvágy, mintsem a mohóság az, ami a magyar emberből tolvajt farag, és itt különösen előtűnik a népre jellemző karakter. Az olasz rablófajta kialakulása szintén történelmi alapokra nyúlik vissza, és ott is az ősi lázadó szellem az, amely semmirekellő módon eltorzultan továbbra is kísért. De ez a paroxizmus

70 igen eltérő módon nyilvánul meg a két népnél. Az olasz fosztogató ritka kivétellel mindent elvisz: ravasz, pimasz, sietősen tör rá az emberére, törtet és örül a vérontásnak. Áldozatát az utolsó ingétől is megfosztja, a tetemét is meggyalázza, és meztelenül az árokpartra veti. A magyar rabló ezzel szemben józanul, komolyan, büszkén és mindig némi nagyvonalúsággal azt veszi el, ami útjába akad. Megáll, kutat, mielőtt erőszakot alkalmazna, és csak végső esetben folyamodik gyilkossághoz. Az éppen kifosztott áldozatának ruhatárával nem foglalkozik, többnyire kevéssel is beéri, gyakran néhány rézgarassal vagy maréknyi dohánnyal. Nemzeti büszkeségére, nagylelkűségére apellálva szinte mindig megenyhül az áldozat javára. Egy hízelkedő szó mindig lefegyverzi zordságát, s gyakran még a zsákmányra való jó kilátást is kiveri a fejéből. Ezeknek az embereknek a jólelkű fajtája a parasztok közül kerül ki, akikkel esetenként az út mentén, félreeső ösvényeken, a magas kukoricásban vagy bozótosban találkozhatunk. Talán előzetes terv, meggondolás nélkül látnak munkához, mert épp így hozza kedvük, vagy jó alkalom kínálkozik. A magyar ember számára az idegen mindig szabad préda, törvényen (az ő törvényén) kívüli. Épp ezért úgy gondolja, hogy tette nem törvénybe ütköző, amennyiben őt kifosztja. Áldozatát szalonkavadászként cserkészi be, kihasználja a „sváb" félelmét és zavarodottságát, holott sokszor csak a tréfa kedvéért csinálja az egészet. Mindamellett nem bánja, ha közben kerül valami a batyujába. 70 paroxizmus: önkívülettel határos indulatkitörés