Mizser Lajos: Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–1866. évi helynévtárában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 24. (Nyíregyháza, 2001)

Nagybányai járás

kevés ki vétellel más nyelvet nem tudnak, a községnek többi lakossai Reformált Magyarok kik is egy régi Református fa templommmal is birnak, itt a Református Egyház csak is 1843-be anyásítodott, ez előtt filia volt 's csak a fent nevezett idö ólta bír az Egyház rendes Lelkészel. A templom fa tornyába levő harang 1708-ban készíttetett mely a kör fel iratból látható, a Görög Catholicusoknak Templomok nincsen, Isteni tiszteletre a szomszéd Udvari községbejárnak. 3. A községnek emberi emlékezet ólta semmi féle más el nevezése nem volt. 4. A község keletkezéséről vagy annak idejéről semmi nem tudatik. 5. E község hogy honnan népesittetett s kik által, hasonlóul tudni nem lehet de több Magyar Református és Görög Catholikus régi közpolgár családok lakják, kiknek már ősei is e községben laktak mint földes urasági jobbágyok. 6. A név eredetéről vagy annak értelméről hasonlóul nem lehet semmit fel fedni. 7. A községnek határában több féle el nevezésü hellyek vágynak, u.m. Pákás tó óldal­mely is régen Sásas kátyú névvel bírt s későb pedig Sásas Tó nak nevezték, de hogy nyerhette a mostani el ferditet nevét az az Pákás tó azt senki nem tudja. Lázhegy hogy honnan vehette hasonlóul ezen hely az el nevezését még meg magyarázni sem lehet a menyibe ezen helyen nem hogy valami hegy volna az egészen sik lapály. Gyolcs inges a régi emberek szó hagyományai azért neveződött volna e hely gyolcs ingesnek a menyibe ezen hely hajdan birtokossá az egész tábla földet egy gyolcs ingért adta volna el egy másik egyénnek. Peres Füzes - ezen név azért maradt e határ részen mert Berend és Kis Kólcs községek közt ezen határ rész miat határ kérdési per folyt. Berek az még mais lankai hely, s általában az ily gyümölcsös helyekett rendesen majd nem mindenüt berkeknek Szokták nevezni. Sziget ez onnan vette el nevezését amenyíbe ezen határ rész körül volt fogva vízzel tulajdon kép a Szamos által valamint igen régen az egész helység ís. Puszta templom és még ma is látszanak egy régi épületnek alap falai, hol is a hagyomány szerint egy szerzetnek Kolostora volt, itt még máig is áskálják azon romok körüli tért a vidék lakossai azon hiedelemmel hogy ott kincset fognak találni, egy ilyen ásatás alkalmával a kincs keresők egy élet nagyságú faragott Templaríus szobrát ástak ki egész disz öltözetibe, kardosán s a keresztes köpenyei ki fa (!) a szobor nehéz volt az el szalitás egy könyen nem volt eszközölhető s igy kénytelenek voltak az emberek egy időre a Szamos parton fel alítva hagyni, honnan is egy hirtelen áradás alkalmával minden partostól együt ismét hullámok közzé szakadt s most valahol a víz feneken iszappal lehet el borítva. Szilas ezen hely onnan vette Származását mert igen sok Szil-fa termet buján azon helyen. Kapjon hogy ezen nevezetet holvette magát azt nem tudja senki. Mély barázda ez egy víz mosásos hely a határba hol árvizek alkalmával erősen folyt mindég le a viz a Szomszéd udvari határba, itt régen erös gátakat csináltak az árvíz ellen hogy a földeket ne ronthassa. Hoszu tó még nem rég ís egy hoszu mocsáros tó volt mely az árvizek alkalmával teltmeg mindég de most már tökéletes legelővé vált ezen tó fenék, Hólt Szamos ezen tó határunk keleti részén van, régi számos meder melynek fele Berend másik fele Kis Kólcs községéhez tartozik. Kis erdö ez jelenleg köz legelő rajta már semmi fa nincsen, mintegy 15 évvel vágódott le rólla az utolsó fa különben általában ugy latszik hogy az egész határ sőt a hol a falu jelenleg fekszik ís, egészen erdő lehetett. Csűrös kert , ez egy nagy lanka melyben régenten a Lonyay famíliának egy csűrje volt. Nyáras ezen név magais mutatja az eredeti el nevezését amenyíbe igen sok nyárfa nölt azon a területen, jelenleg legelő és minden fától ment. Nagy és kis irtás mindkettő onnan vette eredetét mert erdős, bokros helyből

Next

/
Thumbnails
Contents