Mizser Lajos: Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–1866. évi helynévtárában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 24. (Nyíregyháza, 2001)
Bevezetés
Megtartottam a mondatok szerkezetét - beleértve a központozást is. Feleslegesnek éreztem a vezetéknevek végén lévő y-okon a két pontot (egy pontot vagy vesszőt). Ezek apróságok, az eredetiségen mit sem változtatnak. A leírások helyesírásán változtatni nem szabad, hiszen ekkor a helyesírás-történet, a nyelvjárás-történet kutatói lennének szegényebbek. Elvégre a Pesty-féle pontokra adott válaszok a tudományos kutatás több részletére, részletkérdéseire is adnak választ - ezen önkényesen változtatni nemcsak a fdológiai hitel megsértése, hanem a kutatói terület szűkítése is. A földrajzi neveket aláhúzással jelölöm - de csak egyszer - attól függetlenül, hogy így volt-e az eredetiben vagy sem. A leírások magyar nyelvűek. Ám jelentős számú román helynév is jellemző a megyére. Ezeket az esetek többségében magyar ortográfiával írták. Mivel a románok csak 1862ben tértek át a latin betűs írásra, ez nem is csodálható. Néhány helység azonban románosan (vagy keverve) írta földrajzi neveit, A feltűnő tévesztéseket (!)-lcl jelzem. Nem jelzem viszont az áthúzásokat és betoldásokat. A Szatmár megyei gyűjtés így is nagynak tekinthető. Ám akadt egy lelkes hazafi, aki kérés nélkül az oklevelekből, a telekkönyvi térképekből kiírta az adatokat - olykor kommentálta is. Ezt „vendégszövegnek" szoktuk nevezni, bár szerintem inkább kiegészítés, a 100 %-osságra való törekvés. Ez az ember id. Mándy Péter volt, aki Szatmár megye iránt érzett szeretetből végezte el munkáját. Ez a kötet végén szerepel. Munkájának értékét emeli az is, hogy olyan helységekből is hoz anyagokat, ahonnan a Pesty-féle gyűjtés nem (pl. Szatmárnémeti, Nagybánya, Szinérváralja stb.). így a Szatmár megyei gyűjtés - az ugocsai mellett - csaknem teljesnek tekinthető, hiszen minden helységből van valami adat. Id. Mándy Péter mint a hazai helynévgyüjtés egyik úttörője megérdemli, hogy személyéről többet is eláruljunk. A nevezetes Mándy család tagjai közül Péter vitte legtöbbre. Eletét, tevékenységét jól ismerjük. Mivel az egyik fiát is így hívták, a 40-es évektől kezdve kitette a neve elé az id. jelzőt. 1784-ben született Mikolán. Alig volt nyolc éves, amikor a pataki kollégiumba került, ahol többek között Fáy Andrással szívta magába az ismereteket nyolc éven át. A következő állomás Pozsony volt, ahol németül, franciául és olaszul tanult. Az iskolai szünet alatt országgyűlési írnok volt. Majd visszatért Patakra, és a hírneves Kövy professzornál jogot tanult. Hazatérve kezdett részt venni Szatmár megye közéletében. Lassan, de biztosan emelkedett a hivatali létrán, kezdve a másodjcgyzőségtől a főszolgabíróságon át, az első alispáni székig. Közben megnősült, családi gondjai is megnőttek, hiszen tizenhárom gyermekéről kellett gondoskodnia. Mint gazdálkodó középnemcs, mikolai, szárazberki és csekei birtokait modern gazdászati elvek szerint vezette, sőt gyarapította is - olyannyira, hogy öröklött birtokát megtízszerezte. Jobbágyházakat építtetett pl. Mikolán és Mándon. Sőt, Mikolán még könyvtárat is alapított. Szívesen adakozott nemes célokra. Jövedelméhez viszonyítva jelentős összegeket adományozott a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Nemzeti Múzeum, a pataki, a debreceni kollégiumok javára. Kölcsey Ferencnek nemcsak barátja, hanem másod unokatestvére is volt. Levelezett Kazinczy Ferenccel is. Erre Mándy nagyon büszke volt, hiszen ezt írja a „szent öregnek": „... a' Tekintetes Úr intésit parancsolat gyanánt veszem életem fogytáig". Ez 1873-ban, 89 éves korában következett be Szatmáron. Munkássága szerteágazó: foglalkozott gazdasági, biológiai, politikai kérdésekkel, de
