Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)

ÉPÍTETT KÖRNYEZET

A város társadalma A város 1876 óta rendezett tanácsú, azelőtt szabad királyi bányaváros volt, nagy magisztrátussal [elöljárósággal], egyre több mai értelemben jogvégzett tisztviselővel. Emellett járási székhely is, föszolgabírósággal, járásbírósággal. De a város úri társadalmánakjellemző színezetét, már csak nagy számuknál fogva is, a kincstári bányaigazgatóság és főerdőhivatal, valamint a melléjük kirendelt kincstári hivatalok, bányakapitányság, kincstári ügyészség, vegyelemző hivatal stb. tisztviselői adták. Ezek egy része folyton változott, cserélődött, s az új emberek az ország minden tájáról a különböző vidékek műveltségét, gondolkodásmódját vegyítették üdítően a helyi állandóságba. Sokan ideházasodva végleg ide is gyökeresedtek. Az értelmiségi osztályban a tisztviselők e többféle csoportjához kapcsolódtak még az orvosok, ügyvédek, tanárok, aztán a papság, egypár helyi középbirtokos, gazdag bányatulajdonos és régi nagyobb kereskedőcsalád. Ezek együttesen olyan úri egységbe ötvöződött kis társadalmat alkottak, amelyhez hasonlót ma, ebben a mi széthúzó, megzavarodott korunkban talán már nem is lelünk. Ez az egység, ez az összhang akkor a közös életszemléletből, ez pedig a közös latinos iskolai alapműveltségből eredt, amely az egész XIX. századi magyar értelmiségnek egységes jellemét is adta. Katonaság Nagybányán nem volt, és múlt századi társadalmából majdnem teljesen hiányzott a megyei nagyobb földbirtokosság. A dzsentri osztály vagy a környékbeli birtokos arisztokrácia egyes tagjai csak ha dolguk akadt, kocsiztak be ide. A helyi honoráciorok társaságának egész tónusa ennélfogva meglehetősen elütött a megye többi nagyobb városának jellemétől. A vasúti közlekedés élénkebb emberforgalma, és a XX. század civilizációja aztán sokat elmosott ebből a különbözőségből. A föntebb vázolt lateiner értelmiségi osztály mögött sorakozott fel a „polgárság". Nagybányán az iparososztályt hívták így. Színmagyar, tömör réteg, családja szerint legtöbbje ősnagybányai. A vagyonosabbak gazdálkodtak is: szőlőt, gyümölcsöst, rétet, szántóföldet vagy kertet vásároltak maguknak. Egy ilyen kis birtokot szerezni volt a fő vágyuk, ez jelentette a vagyont s a társadalmi emelkedést. Néha mesterségüket is elhagyták ezért. Ez a réteg nem volt műveltebb, mint általában másutt, de valamennyiük erősen magyar, a követválasztásokon mindig egységesen 48-as, és a város történetének már századok óta cselekvő részese. Míg a városnak a hivatalnok és iparos lakossága egészen magyar volt, a köznép nemzetisége megoszlott. A környék falvait, a színmagyar Koltó kivételével, túlnyomóan románok lakták. Származásilag, müveltségileg s vagyonilag középosztálya ezen a tájon ennek a nemzetiségnek akkor nem volt. Az értelmiségi osztályban csak a század vége felé, és e században növekvő számban, de még mindig szerény mértékben kezdtek helyet foglalni. A magyar közép és felső iskolázás rendezett lehetőségei a falubeli paraszt kisbirtokos, avagy papfiúk számára megnyitották a közpályákat, a középosztályban való elhelyezkedést. Csakhamar bejutottak a bíróság és más hivatalok állásaiba, de főleg az ügyvédi gyakorlatot kedvelték, s az orvosok közt is feltünedezett néhány. Nemzetiségük legkevésbé sem volt elhelyezkedésük vagy haladásuk akadálya.