Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)

ÉLETMÓD

Ha a fiatalok megszerették egymást, következik a szülök döntése. Mindkét részről háztüznézni mennek el a szerelmespár szülei, s ha megegyezésre jutnak a vagyont és hozományt illetőleg, nemsokára megtartják sok pálinkafogyasztás és elérzékenyülés mellett az eljegyzést. A fiú a földet kapja, a menyasszony marhát, pénzt, szövőszéket és ágyneműt hoz a házhoz. A tárgyalások néha hetekig elhúzódnak, mert minden paraszt szeret fontoskodni és a százszor elmondottakat töviről-hegyire kimagyarázni, mi kedves és keresett ok a gyakori koccintásra. 7. Táplálkozási szokások a szatmári magyar parasztság körében (1908) Ételeik nem nagyon változatosak, de táplálók és bőségesek. Természetes, hogy a legszegényebb néposztály ételét módja szabja meg, s a cseléd, napszámos és a kisgazdák nagy része sok keménymagos és másféle rántott levest, tésztát, korpaciberét, paszulyt, borsót, lencsét eszik, kivált télen át. De ez a réteg nem olyan széles, mint a hegyes vidékeken, ennek is gazdagabb élete van nyáron. Ha meg napszámra megy, bőven van kaszáslé nagy darab disznóhúsokkal, lekváros derelye, túrós galuska („túrós laska, derelye, ez a magyar ereje"), mocskos laska (szilvalekváros), almásétel tyúkhússal tele; pompás zöldpaszuly és más zöld ételek. A gazda velük eszik, ő különben mindig jól él. Disznót ölnek, egy gazda ötöt-hatot, a szalonnát, sonkát füstölik, a Tiszaháton hordóba rakják és erősen besózva így áll. Szegény embernek is mindig telik egy malacra. Tyúkot, csirkét sokat tartanak, vízparton libát, kacsát is, és mindezt maguk fogyasztják el, mert nincs piac, ahol eladják. Érdekes étel a Tiszaháton a búzapép. Új búzából készül, s édeses, pépszerű leve van; ezzel szokták felavatni az új termést. 8. Az avassági románok ételei (1900) Az oláh lakosság országszerte, így az Avasságon is málékenyéren, túrós puliszkán, bablevesen és tejen él. Húst alig eszik. Azt is főve, kivétel a nagy ünnepekre sütött kolbász, mely ételt bizonyára a magyaroktól tanulták el az oláhok, lévén a magyarság — mint nyugat-ázsiai pusztai nép — nagy kedvelője a sertéshúsnak és kolbásznak. Különösen Szatmár és Hajdú vármegye exellál [jár elöl] a disznóhús fogyasztásában. Debrecent, Nagykárolyt bátran el lehetne nevezni Porcopolis-oknak, annyira szeretik ott a disznóhúst mindenféle elkészítésben. Az avassági magyar konyháján nagyobb kedveltsége van a tésztának, káposztának s disznóhúsnak, mint az avassági oláh napi eledelének, mely vízben avagy tejben főtt kukoricakása, vízzel föleresztett s kevés liszttel habart zsírtalan babfőzelék és paszulyleves.