Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)

ÉLETMÓD

végezni szokta. Ö volt különben Tibor 2líi és Pista öcséim mellett is a nevelő mindaddig, míg az érettségi vizsgát mind a hárman le nem tettük. Abban a nagy munkában, hogy belém valami tudományt beszorítsanak, segédei vol­tak: Tanács Márton hírlapíró és beszélyíró, a „Hölgyfutár" című lapnak munkatársa, s utána Sal Ferenc, szintén író, s végre Gerlóczy Gyula 219 . Házi tanárom és oktatóm volt hát elég. Ezek mellett bejártam mint rendes hallgató itt Pesten, a piarista barátok gimnáziumá­ba is, hol több jeles tanulótársam akadt. Jelesebb tanáraim: Lengyel, Szepessy, Lutter Nándor voltak, s bizony nem rajtuk múlt, hogy én olyan keveset tanultam és tudtam. Napirendünk a következő volt: reggel télen-nyáron 4 óra után mindjárt felkeltünk s fürdés, mosdás, öltözködés után azonnal tanuláshoz és leckefelmondáshoz fogtunk. Ez eltartott két-hármadfél óráig. Egyik nap úgy, mint a másik nap, reggeli 7 órakor pontosan átmentünk a piaristákhoz misére, s mise végeztével a gimnáziumi előadásra. Pados kísért bennünket oda is, de haza is. Este tizedfél órakor ágyban kellett lenni. Gyerekek, nevelők, tanárok, tanulótár­sak szabad köztársaságot képeztünk együtt. Apám hetenként egyszer ebédelt velünk, s akkor egyről-másról kérdezősködött, hol tőlünk, hol nevelőinktől. Anyánkkal csak iskolaszünet idején találkozhattunk. 0 emig­ráns volt, külföldön lakott, és csak szünet idején látogathattuk meg. Nagyapám, gróf Zichy Károly 220 vitt ki hozzá engem 1852-ben. Anyám akkor Svájc­ban (Luzernben) lakott. Ott lakott gróf Teleky László is, kit akkor láttam először, s ott ismerkedtem meg vele anyám házánál. Azután 1855-ben látogattuk meg öcséimmel együtt anyámat, s ezután minden évben 1860-ig. 1855-ben Genfben lakott anyám. Innen Velencébe ment át, mikor 1856-ban meglátogattuk. Éppen akkor voltunk ott, mikor Velence népe a kibékítés végett odakül­dött Miksa főhercegnek 221 hátat fordított. Sajátságos volt ez, én nem is értettem, anyám magyarázta meg. Nagy sétatér Velencében a Szent Márk tere s a rabszolgák partja. Séta idején telis­tele emberrel. De amikor Miksa főherceg, az uralkodó császár testvére, Velence császá­ri helytartója és kormányzója díszes környezet kíséretében a Szent Márk térre vagy a 18 Károlyi Tibor gr. (1843-1904) liberális politikus. Gáborhoz hasonlóan telt gyermek- és ifjúkora. 1 866-ban öccsével, Istvánnal együtt beállt Klapka György légiójába. A légió feloszlatása után az osztrák hatóságok elfogták mindkettőjüket, és csak Bismarck közbelépése mentette meg őket a ha­ditörvényszéki ítélettől. 1867-ben visszatért Magyarországra. 1878-1884 között a Szabadelvű Párt képviselője, de a pártéletben kevéssé szerepelt, inkább képzőművészeti és gazdasági ügyekkel fog­lalkozott. 1898-1900 között a főrendiház elnöke. 19 Gerlóczy Gyula (1837-1893) műegyetemi tanár, 1864-től a budai királyi műegyetemen a nemzet­gazdaságtan, valamint a jog- és törvényismeret rendes tanára 20 Zichy Károly gr. (cifferi) (1785-1876) gróf Károlyi György apósa, császári királyi kamarás, 1842­ig Vas megye adminisztrátora 21 Miksa (1832-1867) osztrák főherceg, Ferenc József öccse, 1857-1859 között a Lombard-velencei Királyság kormányzója, 1864-1867-ben mexikói császár, akit a Juarez vezette mexikói felkelők ki­végeztek

Next

/
Thumbnails
Contents