Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)

INFRASTRUKTÚRA

digelé mily állást foglalt el a mezei hitel érdekével szemben, mily mérvben, s mely mó­dozatok közt nyitotta meg ennek számára kölcsönsegélyezési forrásait... Nagykálló, 1866. július 4. Gróf Vay Dániel főispán 6. A büdszentmihályi Segélyező Népbank alapszabályából (1874) I. Az egylet célja és alakulása 1. § Az egylet célja: a) A részvevőknek — tekintettel különösen a szegényebb sorsú néposztályra — biztos és könnyű alkalmat nyújtani apró heti betétek által, a meghatározott ka­matnyerés mellett néhány év alatt tőkét gyüjthetni, ekként a takarékosság és tő­késítés iránti hajlamot ébreszteni. b) Azon résztvevőkön, kik gazdaságuk vagy üzletük előmozdítására, vagy más egyéb okból kölcsönre szorulnak, az érintett módon begyült pénzekből kellő biztosítás és meghatározott kamatfizetés mellett kölcsönzéssel segíteni. 2. § Az egylet tagja lehet minden nagykorú vagy önjogú egyén, ki hetenként legalább egyheti betét befizetésére, azaz hetenkénti 10 krajcár betételére magát kötelezi. Megjegyezvén, miszerint oly kiskorúakat, kik örökösödés útján jutnak az egylet ál­tal biztosított anyagi előnyök élvezetébe, az egyletből ki nem zárják. III. Tőkeképzés és kölcsön 10.§ Az egylet pénztőkéje az egyes tagok hetenkénti bevételeiből alakul. II. § Egy heti betét 10 krajcárban állapíttatik meg, azonban a belépő tag tetszése szerint egynél több heti betétre is kötelezheti magát. 12.§ Minden egyleti tag betéti könyvecskét kap a 81.§ a) pontjában meghatározott be­íratási díj és előleges költségekre cím alatt fizetett díjért, melybe a betételek, illetve a részletes befizetések pontosan bejegyeztetnek a pénztárnok, s ellenjegyeztetnek a napi biztos választmányi tag által. 16. § Az egylet kölcsöneiben rendszeresen csak egyleti tagok részesülhetnek. 17. § A nyerendő kölcsön mennyiségét a kölcsönt kérő betéti összege s vagyoni állása, és a pénztári állapotok határozzák [meg], rendesen a kölcsönt kérőnek egy évi be­vételét meg nem haladja. 19.§ A nyerhető kölcsönösszeg netovábbja egyelőre 50, ötven forint.

Next

/
Thumbnails
Contents