Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)
INFRASTRUKTÚRA
évek népies zsánere a magyar tárlatoknak akkor kedvelt és jellemző műfaja a nagybányai művészetben idegen. A festők, ha megérezték is az emberek jóindulatát, barátságát, a város társadalmi és műveltségi levegőjét, s talán némelyek tudatosan is megfogalmazták ezt maguknak, nem foglalkoztak behatóbban az okával vagy pláne a történeti gyökerével. Elfogadták az ott élésre alkalmas környezetet úgy, ahogy kapták, és a festőnek, nem pedig az írónak a kedélyével s érdeklődésével éltek benne. Ok elvégezték a munkát, amit elhivatásuk számukra kijelölt: alkottak ott. Tehetségük és akaratuk, szellemük s müveik által Nagybánya nemcsak földrajzi, hanem művészeti fogalomként kapcsolódott a nemzet műveltjeinek értéktudatába. Ezt a munkájukat a hivatás öntudatlan gesztusával végezték. És értsük meg őket egészen: a genius loci [a hely szelleme] nemcsak a tájképeik motívumaiban, természeti tartalmában jelentkezett, nem csupán a táj örök arculatának, fíziognomiájának a vizuális kifejezésében, hanem minden, ezeknél összetettebb alkotásuk, egész festészetük képzelettartalma ennek a helynek a sugallása nyomán, a természeti és emberi életnek az egyéniségükkel és műveltségükkel való vegyüléséből származott. Becsületesen visszaadták Nagybányának, amit tőle kaptak, a lelki nyersanyagot művészetben feldolgozva. Amire senki nem gondolt eleinte, nemcsak erkölcsi és kulturális, de gazdasági vonatkozása is volt ennek a viszonynak a városra nézve: az idegenforgalom. Már maguk az ott időző festők is tekintélyes számot, átlagban mintegy 50-60 embert jelentett nyaranta. Sokan családjaikkal jöttek, némelyek odaköltöztek, letelepedtek. De később még nagyobb, gazdaságilag jelentősebb idegenforgalom is fejlődött ki a nyaralóvendégek révén, akiket a művészeti hírnév, a hírlapi dicséretek vonzottak oda egyre nagyobb tömegben s egyre messzebb földről. A bányászkülvárosok népe a hegyek alján már azzal a gondolattal tatarozgatta vagy építette házacskáit, hogy nyáron kiadja majd az idegeneknek. A nyári látogatottságnak anyagi előnyeit természetesen megérezte a város egész élete. Az első évtizedben a művészek az év nagy részében Nagybányán éltek ugyan, de csak a budapesti kiállításokon adtak el képet, s eleinte itt, főleg kezdetben, majdnem kizárólag az állam volt a vásárlójuk. Hogy Nagybánya anyagilag is nyújtson valamit, arra a festők nem is gondoltak. A város közönségének intelligensebb része azonban idővel, szinte tudtán kívül hozzászokott a művészi képekhez, s elégedetten mutogatta lakásában az ilyeneket. Az olajnyomat, az olcsó reprodukciók lekerültek a jobb családok falairól. Bizonyos fejlődés indult meg ízlésben, érzékben, müvészetszeretetben. Sőt még mükereskedésféle is alakult e század tizes évei előtt Nagybánya nobilis szellemében: műkereskedő nélkül. Egyik cukrászat tulajdonosa felajánlotta helyisége falait az általunk megzsürizett képek kiállítására ingyen, s ugyanígy közvetítette az eladást is, minden százaléklevonás nélkül.
