Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)

INFRASTRUKTÚRA

* 1896. május elején jöttünk be az országba Hollósyval mintegy húszan, köztünk tizennégy külföldi (német, orosz, angol) a millenniumi ünnepségek mámoros lármájában, rongyos, gőgös kis csapat, hitünk szerint a modern művészet honfoglalói itthon. Ez országos részegség zűrzavarában a múltakra visszatekintő önünneplés közepette éreztük, hogy a mi arcunk előre fordul, a mi lelkesedésünk a jövőnek szól, melyet mi verekszünk ki majd magunknak, eszményeinknek. Egyedül álltunk, erőseknek éreztük magunkat. Körülöttünk milliók elvakultan ujjongtak annak, ami volt, a mi lelkünket annak öröme töltötte el, ami lesz, ami közeledik, amit mi csinálunk meg. A fiatalság isteni erőérzete feszítette szívünket. Május 6-án érkeztünk Hollósyval új otthonunkba, Nagybányára, ahol megvetve lábunkat kimozdíthatjuk majd forgatlan sarkából a magyar glóbuszt, legalább a művészetre nézve. A város, élén a polgármesterrel, a vonatnál várta az 5-én és 6-án érkező két csapatot és a kaszinóban villásreggelivel vendégelték meg. Azután félve mutatták meg Hollósynak a ligeti „műtermet", jó lesz-e, megelégszik-e vele? Gyönyörű fehér tavaszi nap bárányfelhős, kékegű, hamvas idő, körülöttünk a hegyeken a virágos fák, mindmegannyi üde, fehér és illatos, mint első báljára készülő fiatal leány — és mi egynek éreztük magunkat a felséges természettel, a nagy tavasz zsongott, annak titkos életnedűje keringett lüktetve, forrva mibennünk is. Hollósy messze elhajítá kalapját, és az öröm, az elragadtatás ujjongása tört ki mindnyájunkból. Ez volt az installáció [beiktatás]. * Nem érdektelen a kérdés, amiről eddig kevés szó esett: miért s miként válhatott ez a félreeső kisváros a magyar festészet egyik irányadó mozgalmának színterévé abban az időben, amikor hazánkban a festészet, főként vidéken, jóformán egzotikum számba ment, és sokkal nagyobb és gazdagabb városok is alig játszottak szerepet műveltségünknek ezen a területén. Kétségtelen, hogy az első alakulás véletlen adottságain, egyes művészek személyi hírén s vonzóerején, valamint a későbbi művészeti eredmények országos visszhangján túl, a városka testének és lelkének is volt szerepe benne. A legközvetlenebb indítóok mindenesetre a környék természeti szépsége volt. Idők folyamán mindjobban megszerették, sokféle részleteiben, sokféle hangulatában megismerték és festményeikben külön képekre bontva megismertették másokkal is, saját szemükön és lelkükön keresztül a táj idillikus, bensőséges jellemét, festői tartalmasságát, felhasználhatóságát. Aránylag kevés volt az, amit a művészek a tulajdonképpeni városról és az ottani emberek életéről az érzelmi emlékezet számára festőileg följegyeztek. Kevés festmény őrzi a kisváros utcáinak, házainak képét, múltjának gyérülő emlékeit, történetének halványuló hangulatát. Etnográfiai vagy folklorisztikus érdeklődésnek semmi nyoma; a 70-80-as