Pók Judit: Szatmár vármegye 1782–1785 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 15. (Nyíregyháza, 1998)

Nagymajténynál egyébként a Kraszna 10-20 lépés széles, mélysége 2-3 láb. Partja meredek, csak a hidakon és gázlókon lehet átkelni rajta. Kocsordnál, ahol több ágra szakad, 20-30 lépés. A síkságon tulajdonképpen nincs is partja, sás és nád növi be széleit. Számtalan kisebb-nagyobb mocsarat táplál, ezek közül a legnagyobb és legnevezetesebb az Ecsedi-láp. A Kraszna keresztülfolyik rajta, itt azonban a folyómeder felismerhetetlen. A tavaszi árvíz idején a körülötte lévő falvak határai rendszerint víz alatt állnak. Kártételei mellett azért haszonvételei is vannak a Lápnak. Igaz, hogy szántóföldeket nem találunk, a vízből kiemelkedő szigeteken lévő sok, dús rétről azonban jó minőségű szénát kaszálnak az itteni lakosok. A nád, a gyékény is korlátlanul áll rendelkezésre, nem beszélve a halászatról, csíkászatról. Az I. katonai felvétel idején a Láp hosszában öt, szélességében másfél mérföldet tesz ki. Nagyrészt nád növi be, és járhatatlan, azok a helybeli lakosok azonban, akik úgy ismerik az áthatolhatatlan mocsár világot, mint a tenyerüket, átmerészkednek rajta. A megkezdett, de félbeszakadt lecsapolási munkák nyomait fedezhetjük fel az illető térképszelvényen és leírásban: az ecsedi kastélynál — amely a mocsár mellett, az áradások elleni védekezésként, emelkedőre épült — már meglévő árkokról beszélnek, amelyek mentén egyesével, gyalogosan lehet közlekedni, Ecsed mezővárosánál pedig arról, hogy a jövőben egy ásott csatorna révén tervezik a Krasznát mederbe szorítani. Ezeket az első lecsapolási munkákat gr.Károlyi Ferenc végeztette, majd Antal fia is folytatta azokat. A középpontból kiinduló csatornákon át próbálták a Lápot a Szamosba levezetni. Korszakunkban az egykori Sárvártól keletre három árok ágazik el: az egyik észak felé, Győrteleknél vezet a Szamosba, a másik kelet felé, Tyúkodnak, a harmadik dél, azaz Nagykároly felé húzódik (XXVIII. col. 12-13. sect.). A Láp időjártával több települést is elnyelt. Fellelhetjük a nyomát Szentmártonnak, vagy az egykori Sárvárnak, ahol egy hajdani kolostor romjai is felfedezhetők. A Láp másik széléről megemlíthetjük még Urát (XXVIII. col. 13. sect.). 1785-ben két ilyen nevű településsel találkozunk, az egyikkel pusztaként benn a Lápban, tőle távolabb, de még szintén a mocsárban, egy régi templom romjai is felbukkannak. A másik Ura keletebbre esik, valószínűleg miután a Láp pusztulással fenyegette a falut, az arrébb költözött. A 18. század végén még hatalmas erdőségekkel találkozunk, az I. katonai felvétel idején egyes becslések szerint a megye 60-70%-át borítja erdő.

29 Szatmár megye egyik legnagyobb erdős területe, az ún. Erdőhát a Szamos és a Tisza között terül el, Tarpától Szatmárnémetiig húzódik. Többek között itt folyik a Túr vize is, áradása azonban Szirmay szerint nem kövéríti, hanem soványítja a földet, "... halai is kedvetlen ízűek, de mentében leg derekasabb tölgyes erdőket nevel. "

30 A Túr általában 30-40 lépés széles, 3-5 öl mély, medre mocsaras, vize csak szükség esetén iható, ami szokatlan ebben a korban, amikor a folyóvizek még olyan tiszták. Ezt a vidéket a folyók mellék- és holtágai, patakok, erek, mocsarak sűrűn behálózzák. A kisebb vizek nem is mindig folynak, például a Szenke vagy Gegő csak áradás idején, száraz időben pedig kiszárad. A talaj mindenütt nagyon nedves, az utak agyagosak, kátyúsak, elhasználtak, gyakran járhatatlanok. Számuk is kevés, Berendnél például fel is vannak szántva. Általában csak száraz időben és könnyű szekérrel járhatók, még fahidak is alig vannak a nehezebb szakaszokon. Az erdőkben lévő sűrű bozótosok, a szél által kidöntött fák is igen megnehezítik a közlekedést. Elég sok viszont az ösvény, amelyek összekötik a kisebb-nagyobb irtásokon megtelepült falvakat (Penyige, Kömörő, Mánd, stb.). Az irtványfalvak közül Tisztaberek és Szárazberek neve világosan utal a keletkezés körülményeire. Az erdők általában tölgyerdők, sok cserjéssel, bozótossal, sűrű aljnövényzettel. A nagyobb kiterjedésű részek külön-külön nevet viselnek, például Liget, Eszenyő, Nagyszeg, Gorond, Cserköze, Túrerdő. A hegység felé, a Szamos másik oldalán az erdő ritkulni kezd, olyannyira, hogy Oroszfalu, Krassó és Hirip környékén szénát kaszálnak benne. Nagykároly vidéke és az Érmellék Szatmárba eső része mintegy átmenetet képez a síkságból a hegység29. Szabolcs-Szatmár megyei földrajzi olvasókönyv, Szerk.: Frisnyák Sándor. Nyíregyháza, 1979. 55. o. 30. Szirmay I. köt. 18.o. be. Ez a táj hasonlít a Nyíséghez, bár itt az állóvizek mellett folyókat is találunk: számtalan ér, mocsár szabdalja a síkságot, például az erdélyi határon folyó Sebesér. Az erdő azonban itt is kevés, és a homokos talaj következtében az utak általában jók. A síkvidék egyhangúságát számtalan domb töri meg, ahol a szőlőskertekben a jó minőségű érmelléki bor terem. A hegyvidék Szatmár megye déli határán a Bükk, a délkeletin az Avas és Gutin láncolata húzódik. A Bükk a határt is képezi Erdély, az Avas és Gutin pedig Máramaros felől. A két hegylánc közé beékelődik a Szamos völgye. Katonai szempontból kulcsfontosságú ezen a választóvonalon Erdőszáda mezőváros, mivel a domb, amelyen épült és ahol a kastély is áll, uralgó. Be lehet látni róla a tájat egészen Nagybányáig, sőt a Szamos folyó egy jó részét is. Fekvése alkalmassá teszi a folyón zajló közlekedés ellenőrzésére. A hegyvidéki települések a hegyek lábánál, lejtőkön, sok esetben patak mellett alakultak ki. A számos, sebes hegyi patakocska következtében nagyon sok errefelé a malom, majdnem minden faluban működik legalább egy, de van ahol öt is (Iloba). Előfordul lőpormalom (Nagybánya), vagy fűrészmalom is (Misztótfalu). A hegyi patakok medre általában kavicsos, a kisebbeknek azonban nincs is medrük, inkább csak a tavaszi áradáskor bírnak jelentőséggel. A bányavidéken a Lapost, Szaszárt, Fernezelyt a zúzdáknál, kohóimái, ércmosóknál betöltött szerepük teszi fontossá. A hegyvidéken a települések típusát, szerkezetét a domborzat határozza meg. Szórványfalvak a jellemzőek: a házak nagy területen szétszórtan, gyakran utcarend nélkül helyezkednek el. Legtöbbször patak mellett, völgyekben, vagy a lejtőkön települtek meg. A hegyoldalon felfelé egyre ritkulnak a házak, míg a lejtők sík vége felé bizonyos tömörülés figyelhető meg.

31 A Szamos mentével összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a települések ritkábban helyezkednek el, egymástól való távolságuk jóval nagyobb. A hegyvidéki falvak 31. Prinz G.o.