Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

GYARMATHY Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró

Több jobboldali, szervezetnek is tagja, pártolója volt. A Vitéziszék, a Turáni Kör, a MOVE ülésein több alkalommal is ott volt. " Nyíregyházán voltam a fajvédők gyűlésén - írta 1923. szeptember 12-én -, sehol sincs egyetértés; ott akarom hagyni őket. így nem lehet a zsidókérdést megol­dani és a hazát megmenteni." + feformátus vallású volt, 1926-ban a gávaiak megválasztották fögond­nokuknak, meg is jegyezte naplójában: " úgy látom, vén koromra még itt is népszerű leszek, pedig senki sem próféta odahaza". ++ Ehhez hasonlóan került bele még néhány más szervezetbe is. Ilyen a felsőszabolcsi Vadász­társaság, melynek tiszteletbeli választmányi taqja lett 1925-ben; 1926-bar a Tiszántúli Autós-club vette fel tagjai közé. Fizető tagja volt az Or­szágos Kaszinónak, a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének. Ez utóbbi körben több választmányi és közgyűlésen a szabolcsi közigazgatási szakembereket képviselte. Már 1922-ben országos gyűlésen követelte, hogy az" önkormányzati tisztviselőket az állami tisztviselőkkel egyenlő elbá­násban részesítsék. +++ Járásában a kövesutak építettése, a villamosítás, majd a balsai Tisza-híd építtetésének megszervezése körül kétségtelen érdemeket szerzett. 1929-ben indították meg és 1931-ben fejezték be a balsai Tisza-híd építését. A hídon a személyforgalom szállítását szol­gáló bodrogközi vasút vonalát is átvezették, s így ^iregyhàza és Sá­toraljaújhely közvetlen vasúti összeköttetést nyert.1944-ben a híd a háború áldozatává lett, azóta ismét csak révjáratok szolgálják a sze­mélyi és közúti forgalmat, s a vonatok is mindkét oldalon csak a Tiszá­ig közlekednek, illetve pár éve a bodrogközi vasút csatlakozó szakasza megszunt. + Napló. I. k. 1922. február 25. 12.p. 1922. szeptember 23. 44.p. A Szabolcs Vármegyei Turáni Kör általános közművelődési Egyesü­let 1916-ban Aponyi Aloert gróf közreműködésével alakult meg. Célja: az erősödő szabadkőművesség ellesúlyozása, kimondottan a keresztény és nemzeti gondolat érvényre juttatása. Nyírvidék, 1922. február 18. szára. 1923. február 22. 74.p. és szeotenber 12. 112. p. 1923. június 13. 94.p. +* Napló. I.k. 1?26. 1926. november 14. +++ Napló. I. k. 1922. augusztus 13. KANSZÍ= Közszolgálati Alkalmazott.^ Nemzeti Szövetsége). 37. p. 1925 augusztus 10. Vadásztársaság. 224., 1926. január 31. Autó-club. 251.p. 1923. február 5. Országos Casinó. 357. p. 1928. június 2. Balaton-szövetség. 372. p. II.k. 1930. november 16. Balaton-szövetség. 80.p. ++++ Hanzély János: Magyarország közútjainak története. Bp. 1931. 130. p. »•»•• Kerekes Imre: Szabolcs-Szatmár megyei közutak története. Nyíregy­háza, 1982. 32.p.

Next

/
Thumbnails
Contents