Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

GYARMATHY Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró

A napló írását valószínűleg 1936. december 31-el befejezte, erre utalnak az év végi keltezés záradéka és az utolsó években a napló szín­telenebbé váló feljegyzései. Olchváry képes megítélni, hogy 79 évesen"már nem lehet szereplője a vármegyei közéletnek, tehát nem volt értelme a napló további vezetésének sem, és a napló fellelésének körülményei is azt a látszatot keltik, hogy a III. kötet megnyitására nem került sor. 1944-ben, Nyíregyháza kiürítésekor, október közepe táján visszaemlé­kezök szerint Olchváry Pál Nyugat felé indult, de a többi nyíregyházi köztisztviselőktől egyéüként is külön mehetett, mivel a menekültek hiva­talos listáján nem szerepel. Hamar visszatérhetett, Nyíregyházán több helyen lakott, végül is 1951. január 4-én halt meg 87éves korában. Az Északi temetőben temették el, de mivel haminc év után sírhelyét senki sem váltotta megj,98l-ben exhumálták és maradványait közös sírban helyez­ték el. + II. Olchváry Pál kétkötetes naplója 1982-ben Mihály. Ferenctől került a Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltár birtokába. Mihály Ferenc a naplqra a rajkai Modrovich család ( Modrovich János a rajkai járás főszolgabíró­ja volt ) iratai között talált. Kutatómunkánk segítésére kérésünkre meg­nézték a Győr-Sopron Megyei Levéltár mosonmagyaróvári kirendeltségén a rajkai és mosonmagyaróvári menekültek jegyzékét, de abban Olchváry ne­vével nem találkoztak. 1944 októberében a nyíregyházi közhivatalok és köztisztviselők számára menekülési területként ugyanis Mosonmagyaróvár volt kijelölve, ezért kerestük az ottani menekültek névjegyzékében Olch­váry nevét. Egy visszaemlékező nagy nyomatékkal állítja, hogy Olchváry Nyugatra menekült, hogy hDvá, az azonban eddig nem derült ki. • Nyíregynázi Északi Temető Temetési főkönyv 1951. 9. tételszám. Állami temető XXV.7. sor. 193.sir. 1981-ben exhumálva és közös sírban elhe­lyezve. SzSzML, Halotti anyakönyv Nyíregyháza 1951-52. 1951. 14. folyó^ szám. halálozás ideje: 1951. január 4-én, 20 óra. Olchváry Pál nyug. főszolgabíró. Nyíregyháza, Kölcsey u.35. Református 86 éves (!) Há­zastársa: néhai Rézler Adrienn. Szülei: néhai Olchváry Lajos és néhai Szunyoghy Ilona. A halál oka: szívizomgyulladás.

Next

/
Thumbnails
Contents