Takács Péter: A dadai járás parasztjainak vallomásai 1772 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 3. (Nyíregyháza, 1987)

nyelvi, stilisztikai értékét. Minőségbeli különbség azonban, hogy itt, Szabolcsban alig van 10-15 olyan nagybirtok, amelyek tömegesen foglalkoztatnak jobbágyokat. A falvak határa többnyire még közös használatban van, rendezetlen. Tucatnyi, olykor másfél-két tucat földesúr birtokol egy-egy községben egy-két-három, legfeljebb 5-10 jobbágyot és zsellért. A falvak határának használható részeit áradások, belvizek, mocsarak, roppant kiterjedésű erdők, nádasok szabják szűkre. Az elszaporodott számú kisnemesség gyakran a jobbágyokkal közös szerződésben használja egy-egy község valamelyik határré4 szet. Az egy-két jobbággyal rendelkező nemesek vagy végzetesen kiszipolyozzák alattvalójukat, vagy éppen figyelmen kívül hagyják szolgáltatásait, és csak jogi garanciaként, és a birtokon belüliség hangsúlyozása okán tartják számon úrbéres alattvalóikat. Még egy jellemzőt meg kell említenünk Szabolcs megyét illetően. A vármegyében, különösen annak déli, alsó részében hatalmas praediumok, puszták nyújtózkodnak, amelyeket korábban örmények, görögök béreltek, de az örményeket, görögöket Mária Terézia éppen 1772-ben tiltotta 5 el a puszták bérletétől, így használatuk - legalább kezdetben - nagyobb részt a falvak lakóira várt. Legelőt, rétet, szántót bőven találtak hát a parasztok, ha úrbéres viszonyukat fel is mondták, már akik felmondhatták.^ Nyomorúságosnak, szegénynek aligha mondható ebben az időben a Szabolcs megyei jobbágy élete, sorsa. De gazdagodónak sem. Az osztatlan, közös használatú határok, az évenként újra osztott szántók; a szántóföldi termést fogyasztó városi, iparos és kereskedő lakosság teljes hiánya értelmetlenné tette az ön-