Takács Péter: A dadai járás parasztjainak vallomásai 1772 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 3. (Nyíregyháza, 1987)

Ezen helységnek közönységes haszon vételei vágynak követke­zendő képpen. 1/ Az határja három nyomásra vagyon fel osztva, melynek az földje meg termi az búzát, gabonát, zabot, lent, kendert, kukuricát és minden veteményeket, melyeket ezen az földön szoktak vetni. Még penig ekkoráig minden trágyázás nélkül élték az meg írt hatért. 2/ Széna termő réttyei vannak, melyeken az marha tar­tásra alkalmatos széna csinálódik. 3/ Szükséges jószágoknak eladások és vevések véget el járnak vásárokra az lakosok, az hegy alyai vásárokra, kik három s négy mérföldnyire esnek, Debrecenben öt mérföldnyi­re, Kisvárdára, Madara, Bátorba három mérföldnyire, és Kalló­ban csak egy mérföldnyire, mely helyeken minden el ado jó­szágok el kelnek, és jó úton is járhatnak. 4/ Legelő mezeje minden féle marháknak, valamint kaszál­lás utánn , úgy az elöt is, elegendő vagyon. 5/ Minden néven levő marhájoknak elegendő és közel va­ló itató vize találtatik az határba, még penig oly székes tók is vannak, melyek által só nélkül tápláltatik az marha. 6/ Mind épületre, mind tűzre való fákkal élnek az ura­ság engedelmeböl, lévén az határban alkalmatos erdő, az ho­vá jó úton járnak, minthogy csak fél órányira vagyon. 7/ Nád is találtatik ez határban, de kivált tűzre való bővebben, hogy sem ház kötni való. 8/ Szent Mihály napjátúl fogva új esztendeig korcsmát folytat ezen helységnek paraszt communitassa . 9/ Amint felül meg vagyon írva, az hegy alyai szöllös

Next

/
Thumbnails
Contents