Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

Nagyhalász község tanácsához fiatal vb-titkár került. Tapasztalatlansága, a helyi viszonyokban való tájékozatlansága sok bosszúságot okozott számára az első hónapokban. Maga is érezte, hogy hivatalában kevés a jószándék, határozottabbnak és keményebbnek kell mutatkoznia, különösen azokkal szemben, akik mit sem törődtek a demográfiai hullámvölgyekkel és minden időben a népességszaporulat élharcosai voltak, de ha csak tehették, a munkát messze elkerülték. Éppen ilyen magvas gondolatok foglalkoztatták, amikor felpattant az ajtaja és bevonult rajta Sárközi meg a felesége. Megálltak a titkárral szemben, ahogyan ez náluk szokás, elől az ember, mögötte az asszony. Nagyságos titkár elvtárs! — kezdte Sárközi. Egy kis segélyér' jöttünk. Merthogy én már tizenegy éve 50 %-os rokkant vagyok. Oszt van tizenhárom gyerek, nyolc még iskolás. Jár az nekünk! - mondta meggyőződéssel. A meglepetésből felocsúdó tanácstitkár csak lassan tért magához. - Ügy - mondta. Magának tizenhárom gyereke van és 50%-os rokkant. Kíváncsi lennék, melyik tájéka rokkant magának! Hát, mit gondol maga! — emelte feljebb a hangját. Az állam nyakába akarja varrni a gyermeknevelés gondját! Ha nem tudja etetni, ruházni, miért vállal felelőtlenül ennyi gyermeket?! - Hát, csak úgy jöttek egymás után - próbált mentegetőzni Sárközi, aki nagyon megszeppent, mert nem ilyen fogadtatásra számított. Felesége egyik kezével batyuját tartotta, másikkal sokráncú szoknyáját babrálgatta, és mint aki valami nagy titkot tud, mosolyogva csóválta a fejét. - Hát, vegyék tudomásul - folytatta a titkár, hogy aki gyereket vállal, az felelősséget is vállal azok felnevelésére. Ha pedig valaki rokkant, ne a paráznaságon törje a fejét! Mert ha ahhoz van ereje, akkor akár dolgozhatna is.