Ünnepek és hétköznapok a történelemben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 3. (Nyíregyháza, 1999)
Henzsel Ágota: XVII. századi életképek
Henzsel Ágota XVII. SZÁZADI ÉLETKÉPEK A XVII. század a területi és politikai széttagoltság állapotában találta Magyarországot. Hajdani területén három államalakulat, a Török Császárság, a Német-Római Birodalomhoz kapcsolódó királyi Magyarország, valamint a török függésben élő Erdélyi Fejedelemség osztozott. A XVI-XVII. század fordulóján zajló tizenötéves háború a magyarok számára kudarccal végződött. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kedvezőtlen helyzet, amelynek legsúlyosabb eleme a török hódoltság, tartósan megmarad. A XVII. századot történetírásunk a kortárs Zrínyi Miklós szavaival élve a magyar romlás századának szokta nevezni. Valóban, az 1600-as években mindvégig jelen volt a háborúskodás és a pusztulás, a megmaradásért, a szétszakadt országrészek egyesítéséért folytatott küzdelem. Általános érvényű, hogy a politikai vagy közéleti történések rávetülnek az egyes ember életére, ugyanakkor az egyszerű emberek mindennapjai is beépülnek környezetük, végső soron az oszág történetébe. A hétköznapi élethelyzetek és események mint történelmünk mozaikjai érzékeltetik a XVII. század küzdelmes, szövevényes viszonyait. Az ország gazdasági életében már ekkor meghatározó volt, hogy nyersanyagot és élelmiszert exportál Nyugat-Európába. Az alföldi szarvasmarha-tenyésztés korábbi felfutása 1580 táján tetőzött, amikor Magyarország a világ legnagyobb húsexportőrének számított évi kétszázezer élőállat és kb. ugyanannyi állatbőr kivitelével. 1 Az 1600-as években már kisebb mértékben, de még mindig meghatározó módon folytatódott a jövedelmező marhatartás és -kivitel. A nagyállattartás bérelt pusztákon folyt bérmunka alkalmazásával, az értékesítést mezővárosi és falusi tőzsérek végezték. A rideg marhák külföldi piacokra hajtását erre specializálódott hajtók, botos legények, régi elnevezésük szerint hajdúk végezték, akiknek farkasoktól, tolvajoktól is meg kellett védeniük a gulyát. Az állatok terelése marhahajtó útvonalakon történt, amelyeket legelők szegélyeztek. A szilaj, szabadon nevelt jószágot a hajtás előtt szelíd gulya közé csapták, hogy kicsit 1 Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás, 1440-1711. Bp., 1990. 154. p.
