Előadások a történeti segédtudományok köréből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai IV. Füzetek 1. (Nyíregyháza, 1998)

Pók Judit: Szabolcs és Szatmár megye földrajzi képe a XVIII. század végén

metek (svábok) például Németiben, de főképp a Károlyi uradalmak falvaiban (Nagykároly, Mérk, Vállaj, Erdőd, Beitek stb.). Szirmay említést tesz még zsidókról és cigányokról is.

24 A táj bemutatásakor mondanivalónkat két nagy egység, a síkság és hegyvidék köré csoportosítjuk. / A síkság A török dúlás, a hódoltság pusztításaitól megmenekült Alföld képe tárul elénk Szatmárban is. A települések szerkezete, rendszere ebből következően megőrizte középkori jellegét. A síkságon általában középkori eredetű aprófalvak jellemzőek, amelyek hagyományos településképet mutatnak: orsósszerűen kiszélesedő főutca két oldalán szaíagtelkek sorakoznak soros elrendezésben. Legtöbbször egy- (Nábrád, Semjén, Panyola), ritkábban kétutcásak (Cseke). Tarpát a Tiszaháton, mint a halmaztelepülés tipikus de Szatmárban ritka példáját említjük. A kis falvak közül kiemelkedik néhány, fontos utak csomópontjában keletkezett mezőváros, például a fent említett Tarpa a Beregbe, Máramarosba és Gyarmat felé, vagy Szálka a Nyírségből Nagykárolyon át Erdélybe, illetve a Szamos völgyébe vezető országutak kereszteződésében. A térképszelvényekről minden esetben jól leolvasható ez, a várossá fejlődéshez elengedhetetlen tényező. A mezővárosokra jellemző, hogy a főutak a piactérre futnak be, és innen sugarasan ágaznak szét. A Nyírség Szabolcsból áthúzódik Szatmárba is, nem választja el természetes határ. A Szamos és Kraszna vonalától délre terül el. Folyóvizekben nagyon szegény, a homokdombok közötti mélyedésekben azonban számtalan tavacska, állóvíz alakul ki. A nyíri vizeknek nincs lefolyása, így a legtöbb elmocsarasodik, de az állatok itatására alkalmas. Olyannyira jelentéktelenek, hogy nyáron egy részük ki is szárad. Csak tavasszal és ősszel jelenthetnek kisebb akadályt a közlekedésben. 24 Szirmay Antal: Szatmár vármegye fekvése, története és polgári esmérete. Buda, 1809. (a továbbiakban Szirmay) I. köt. 6. o.