Előadások a történeti segédtudományok köréből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai IV. Füzetek 1. (Nyíregyháza, 1998)

A leggyakrabban előforduló pénznemek a XVII. század végéig

AKCSE — Kis török ezüstpénz. Egyszerre volt forgalmi- és számítási pénz. is. Törökországban jelentős fizetőeszköz volt. ilyen pénznemben fizették a katonák zsoldját. A Török Császárság fénykorában több mint tíz zsoldakcsét előállító pénzverde működött. Valószínűleg Magyarország területére is nagy mennyiségben áramlottak be. de a lakosság ellenszenve, valamint az akcse folyamatos és állandó romlása miatt gyorsan visszaáramlott török területre. Népies nevén a dénárhoz hasonlóan pénznek nevezték. POGÁNY ARANY (altin, funduk) — A török aranyak elnevezése. Minőségük és kivitelük csak kevéssel maradt el az európai aranyak mögött, így a magyar pénzforgalom megtűrt eleme volt, de kevés mennyiség forgott belőlük. MÁRKA — Pénzverési alapsúly. A XV. század végéig a pénzverés alapja. Az al marco, vagyis súly szerinti pénzverés lényege az volt, hogy előírták, mennvi pénzérmét kell előállítani, de nem volt lényeges, hogy a pénzek azonos súlyúak legyenek, viszont az össztömegüknek meg kellett egyezni a márkasúllyal. A középkorban sokféle márkasúly létezett. Például: troyesi, kölni, krakkói, prágai, budai stb. PÉNZLÁB — Egy súlyegységnyi fémből kiverendő érmek száma. A pénzláb szabályozta a forgalmi pénzek súlyát, nemesfémtartalmát.