Előadások a történeti segédtudományok köréből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai IV. Füzetek 1. (Nyíregyháza, 1998)

Kujbusné Mecsei Éva: Röviden a diplomatikáról.

Különösen gyakoriak voltak ekkor már a egyesekhez vagy testületekhez intézett, kérést, megbízást vagy közlést tartalmazó levelek (missilis), amelyek gyakran nem jogi tárgyú intézkedések ugyan, jogérvényük sincs, de pecséttel ellátva és az oklevelekkel sokban egyező formák közt vannak kiállítva. Az oklevelek nyelve Magyarországon általában a latin, de előfordulnak németül és magyarul szövegezettek is. IV. A tömeges jellegű gyakorlat kora (1308-1526) Az oklevél a XIV. század elejétől a jogi életnek fontos, sőt nélkülözhetetlen tényezője lett, sok esetben perdöntő erővel bírt. Fontosságát mutatja, hogy Werbőczy István Tripartitumában külön szól arról a szokásjogról, hogy a család okleveleit a legidősebb fiú őrzi, míg a lányok csak transsuptumokat, másolatokat kapnak. Az oklevelek szaporodása az 1500-as évektől szembetűnő. Az oklevelek növekvő száma maga után vonta az oklevelet kiállító intézmények szervezetének bővülését, de a munkának az egyszerűsítés kedvéért való sablonossá tételét is. A mind több oklevelet — hogy el lehessen köztük igazodni — rendszeresen regisztrálták és kancelláriai jegyzetekkel látták el. Az oklevél megőrzése a tulajdonos dolga és érdeke volt. A több oklevéllel bíró testületek, személyek házi használatra bemásoltatták azokat egy könyvbe. Ezek a másolati könyvek (chartulariumok) azonban jogilag nem pótolták az eredeti levelestárat. Mivel az oklevél volt a legfőbb jogbiztosító irat, hamisították is annak érdekében, hogy ezáltal földhöz, címhez, kiváltsághoz jussanak. Pedig szigorú büntetések vártak az oklevélhamisítókra (tüzes pecsét a homlokra, fej- és jószágvesztés, máglyahalál). A XIII. század óta a hatóságok is rendszeresen tartottak oklevélvizsgálatot, amely kiterjedt a keltezére, a pecsétre, a személy- és birtoknevek esetleg kivakart voltára, a vakart helyen lévő írásra, ül. a bizonyságtevőkre.