Előadások a történeti segédtudományok köréből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai IV. Füzetek 1. (Nyíregyháza, 1998)

Kujbusné Mecsei Éva: Röviden a diplomatikáról.

Szent Mártonról elnevezett pannonhalmi apátságot alapította meg. Ez az oklevél egyike a leghosszabbaknak: 28 sorban 2858 betű minusculával, ül. helyenként maiusculával írva, végén 8,3 cm átmérőjű, 1,5 cm vastagságú pecsét található. Mivel ez az oklevél biztosítja az apátság birtokait, jövedelmeit, kiváltságait, a birtokperekben gyakran használták az oklevél hitelesített változatát. Az átirat mindig az eredeti bizonyító erejével bírt, mert az átíró legtöbbször saját szemével látta az eredetit s arról készítette a másolatot. (Pl. III. Ince pápa is személyesen tekintette meg ezt az oklevelet, mielőtt átiratot készíttetett volna róla, nem elégedett meg a II. Endre által készíttetett másolattal.) Később ezeken kívül erről az oklevélről még 13 átirat készült, valamint 23 alkalommal adták ki — eltérő szöveggel. A Szent István király halálát követő félévszázadból csak két oklevél maradt fenn, mutatva a császári oklevelek hatásának gyengülését. II. Az oklevelek jelentősége iránt való érzék fejlődésének kora (1077-1205) A XI. század végén a Szent István-kori mintától egészen eltérő nyomon indult újra az okleveles gyakorlat. Az oklevél azonban még hoszszú időn át nem szükségszerű eszköze a jogügyletek bonyolításának, hiszen a XII. században még a királyi adományt sem foglalták mindig oklevélbe. A pecsétnek mint idéző és bizonyító jelnek alkalmazása kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy a közfelfogás megbarátkozzék az oklevéllel, mégis sok időnek kellett eltelnie addig, amíg az okleveleken a király pecsétjén kívül másénak is tekintélye lett. A magánjogügyletekről nem a király nevében szóló okleveleken a királyi pecsét tulajdonképpen a hozzájárulásról adott külön oklevelet helyettesíti. Az ebből a félszázadból ránk maradt eredeti oklevelek többsége minden külső dísz nélkül, a legegyszerűbb formák közt van kiállítva. Nemcsak az oklevelek számának jelentős szaporodása mutatja ebben az időben a térfoglalásukat, hanem az a körülmény is, hogy az egyháziakon kívül a világiak is kezdtek bizalommal viseltetni az oklevelek iránt. A XII. század végén a testületek (király, egyház) mellett egyes egyházi és