A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Gottfried Barna: Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911–1914
Gottfried Barna 1944. március 27-én, az akkor 54 éves Szántó Lőrincet behívták katonának a 68. sz. málhás oszlophoz64 szolgálatvezetőnek. 1945. március 23-án orosz fogságba esett, ahonnan 1945. június 27-én szabadult. A magyar időben viselt bírói tisztsége miatt 1945 után kiszorult a község helyi igazgatásából. Nem úgy a római katolikus plébánia, egyházközség irányításából, hiszen az addig „csak" egyháztanácsos Szántó Lőrincet a tanács, 1946. november 3-án püspöki jóváhagyással megyebíróvá65 választotta,661960-ig töltötte be ezt a tisztséget. Hittel, szorgalommal, tehetséggel látott hozzá az egyházközség épületeinek felújításához, az ahhoz szükséges anyagi javak megteremtéséhez, a plébánia gazdálkodásának67 újraindításához. Tevékenységéről Bálint Vilmos plébános a következőket jegyezte fel: „Most már bízom, hogy az élet [az egyházi] Kozmáson is megindulhat. Még egy hete sincs, hogy az új gondnok felesküdött s már jönnek a 10-12 éves [éve] adósok [a földbérleti díjjal]; már a 32 000 leu-s bérlő a méltányosság álláspontjára helyezkedve, önként felajánl 270 000 leu haszonbért. A mesterek már vizsgálják az épületeket, csinálják a kántori kutat, padolják [padlózzák] a plébánia konyháját, hordják a cserepeket, meszelik a leányiskolát. Legjobban a pap van megijedve: honnan fizetjük ezt a tenger kiadást, de az új gondnok csak legyint s nem mond többet mint: »Ezeket a munkákat sürgősen el kell végeznünk. A pénz miatt ne tessék aggódni, azt az Isten kirendeli.« Hát csakugyan kirendelte..."68 Jó iskola volt Szántó Lőrinc számára a cs. és kir. tüzérségnél betöltött szolgálatvezetőség, hiszen a falu bírájaként, megyebíróként egyaránt kitűnő szervezőkészségről tanúságot téve, ambiciózusan, eredményesen látta el feladatait. Megváltozott azonban 1945-től minden körülötte, Magyarországról újra Romániába került, ahová megérkezett a »szabadság, egyenlőség, testvériség«, az új jelmezben színre lépő régi illúziók. Az egyházi élet is zátonyra futott, államosították az egyházközség működésének alapjául szolgáló javakat, valamint az iskolát, megkezdődött az ideológiai átnevelés, az agymosás. Rövid emlékeztetőjének 1947-re vonatkozó sorai így szólnak: „Ezután következett, ami a múltban erény volt, azt bűnnek tudták be. A becsület mezején, a haza védelmén szerzett kitüntetéseim és vitéz69 előnevem miatt MF 64 Vélhetően a 68. határvadász-csoportparancsnokság alárendeltségében, Csíkszeredán felállított X. székely vonatosztály. 65 A megyebíró kifejezéssel az egyházközség gondnokát illették. 66 Kozmási Római Katolikus Plébánia. Egyháztanácsi jegyzőkönyvek, 1940-től napjainkig. 67 Az egyházközség bevételeinek jelentős részét a tulajdonában lévő földek méltányos áron történő bérbeadásából származó jövedelem jelentette évszázadokon keresztül. 68 Kozmási Római Katolikus Plébánia. História domus, 1941-1959. 69 Harctéri érdemeiért 1941-ben vitézzé avatták. 96