A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)

LEVÉLTÁRAK, HAGYATÉKOK - Zsoldos Ildikó: Arisztokrata női sorsok. Vécsey Mária és Vécsey Magda életútjának forrásai

Zsoldos Ildikó vámprocedúrán és a magas utazási költségeken kívül korlátozta az útlevélki­adás gyakorlata is. Sokszor hetekig vártak rá, s olyan is előfordult, hogy a ké­relmezett egy év helyett csak három hónapra érvényesítették. A posta lassan járt, időnként öt napot vett igénybe a célba érés, de levéleltűnésről is olvasha­tunk a családi korrespondenciában. A Vécsey testvérek közül talán Magdolna tudott leginkább akklimatizálód- ni a megváltozott körülményekhez. Őt is megviselték a történtek, de őt több testvérétől eltérően talán kevésbé jellemezte az arisztokrata gőg. Neveltetésé­ből adódóan természetesen Cebrian grófné is rendelkezett főnemesi öntudat­tal, melynek kifejezésére eklatáns példaként hozható fel az a publikált munká­jában található szituáció, amikor a Tanácsköztársaság idején az elvtárs, illetve elvtársnő megszólítás meggyökeresítésére törekedett a hatalom. Egy kiskatona udvariasan azt a kérdést intézte hozzá, hogy nem fog-e haragudni, ha ezután elvtársnőnek szólítja. A grófné így válaszolt: „»Nézze fiam« - mondám neki - »szólítson engem, ahogy most kell, ahogy maguknak parancsuk van. Én ezért a legkevésbé sem haragszom. De lássa, a megszólítás nem változtat ám semmit az emberen. Mindenki életfogytiglan megmarad annak, a mi, semmiféle elne­vezés nem teszi őt mássá. Maga zsidó fiú, én magyar mágnásasszony vagyok. Ezt a két tényt nem veheti le rólunk semmi a világon.«"67 Vécsey Magdolna mindig is rendkívüli felelősségérzetet tanúsított család­tagjai iránt. Önzetlensége és segítőkészsége az első világháború utáni időkben leginkább a súlyos anyagi helyzetbe került Windischgraetz família iránt mu­tatkozott meg. A botrányos életű Lajos játékszenvedélye hatalmas adósságok­ba döntötte a családot. Magdolna könnyelmű unokatestvérének provizóriku­sán átengedte budai házát, ő pedig a közös családi ingatlanba költözött a Rökk Szilárd utcában. Cebrian grófné törődésén és lakásán kívül még pénzkölcsön- nel is segítette Lajosékat, akiknek sárospataki rezidenciájukat egy időre telje­sen „be kellett zárniuk". Az állatállomány eladásra, az alkalmazottak elbocsá­tásra kerültek.68 A zűrös életű herceg politikailag a legitimisták táborához tartozott.69 Ez a szűk arisztokrata bázisú mozgalom az 1920-as évek közepére meglehetősen 67 Cebrian, 1922. 60. 68 ROL Kmlg 452 Nr. inv. 190/L, 1925. október 4. Vécsey Magdolna levele Vécsey Eszterhez 69 A legitimisták - akik túlnyomórészt a katolikus arisztokráciából kerültek ki - 1919 őszétől a legitimnek tekintett Habsburg dinasztia, azaz IV. Károly újbóli trónra juttatását, a mérsékelt és konzervatív reformokkal továbbfejlesztett társadalmi rend biztosítását, valamint az ország függetlenségének megvédését tűzték ki célul. Andrássy Gyulával, Apponyi Alberttel, Zichy Jánossal az élen szorgalmazták IV. Károly két visszatérési kísérletét, amelyek azonban kudarc­ba fulladtak. 242

Next

/
Thumbnails
Contents