A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
LEVÉLTÁRAK, HAGYATÉKOK - Zsoldos Ildikó: Arisztokrata női sorsok. Vécsey Mária és Vécsey Magda életútjának forrásai
Arisztokrata női sorsok elszürkült és visszaszorult, de továbbra is bízott a restauráció későbbi lehetőségében. Windischgraetz Lajos igazi megpróbáltatásai 1925 végén, 1926 elején kezdődtek, amikor a frankhamisítási botrány fővádlottjaként börtönbe zárták. A különös ügylet 1925 decemberében robbant ki, miután Amszterdamban hamis frankot terítő magyar állampolgárokat tartóztattak le. Jelen tanulmány nem tekinti céljának a mai napig számos homályos részlettel teli (ki tudott az ügyletről, milyen mértékű felelősség terheli, ki melyik fázisban és mennyire határolta el magát az akciótól), Magyarországnak külpolitikailag komoly károkat okozó frankhamisítási botrány historiográfiájának fölvázolását,70 csupán a vizsgálati szakaszban és a bírósági tárgyalás időszakában is mindvégig vádlott unokaöccse mellett álló Cebrian grófné szerepére kívánunk rávilágítani. A gyanú árnyéka rávetült Teleki Pál grófra és Bethlen István miniszterelnökre is. Először parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozott az üggyel. Vécsey Magdolna ebben az időszakban Eszter nővéréhez intézett leveleiben rendkívül tapintatosan és szűkszavúan nyilatkozik a fejleményeket illetően. Bántja, hogy a család hírnevét kikezdi ez a skandalum. „Néha olyan, mint valami agyrém, hogy ebből a családból - hol régi tradíciók rendezettsége, mély vallásosság és mindenféle erény uralkodott, s annyi szép és kellemes volt mindég - végre egy ilyen helyzet került ki ennek az annyira szeretett fiúnak sorsában."71 Vigasztalónak tartja viszont, „hogy mind jobban átmegy minden diszkréciója dacára a köztudatba, hogy itt nem könnyelműen elkövetett bűntényről van szó, hanem e mögött oly motívumok és tervek voltak, melyek mentik az egészet, noha róluk beszélni korai."72 A pénzhamisítás valódi célja a büntető-törvényszéki tárgyalás során sem tisztázódott. A hamisítók eltérően nyilatkoztak a bankjegyek fel- használásával kapcsolatos motivációikat illetően. Gróf Teleki Pál 1926-ban közjegyzői letétbe helyezett, a frankhamisítással kapcsolatos bizalmas feljegyzéseiből tudjuk, hogy Vécsey bárónő politikai alkukötés közvetítésére szánta el magát, de akciója kudarcot vallott.73 A Windischgraetzék családi archívumában fellelhető, Lajosnak a Gyűjtőfogházban vezetett naplója arról tanúskodik, hogy unokanővére mindvégig a herceg mérséklésén munkálkodott. Tanácsadóként, mentális támogatóként egyaránt 70 A témához lásd Karsai Elek: A budai Sándor-palotában történt 1919-1941. Budapest, 1963. (a továbbiakban Karsai, 1963.) 147-171.; Ormos Mária: Hamis frankokkal teli bőröndök. In: Skandalum. Magyar közéleti botrányok 1843-1991. Összeáll. Gerő András. Budapest, 1993. 175-193.; Teleki Pál szerepéről lásd Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Budapest, 2005. 267-278. 71 ROL Kmlg 452 Nr. inv. 190/1. Budapest, 1926. március 1. Vécsey Magdolna levele Vécsey Eszterhez 72 Uo. 73 A forrásokat magyarázatokkal ellátva közli Gáspár Ferenc - Sarusi Kiss Béla: Teleki Pál közjegyzői letétbe helyezett írásai a frankhamisításról 1926. Századok, 1999.4. sz. 727-764. 243