Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)

Várostörténet - Csatáry György: A 19. század végi, 20. század eleji Beregszász történelmi épületei

A 19. század végi, 20. század eleji Beregszász történelmi épületei A szószék és a karzaton álló orgona neogótikus remekmű. A sekrestyében lát­ható a templom helyreállítás előtti nagyméretű ábrázolása. A19. század második felében új orgonát állítottak be,8 új ablakokat készítet­tek. Bútorokkal, kegytárgyakkal gyarapodott a templom. Fedák Sári színésznő egy miseruhát ajándékozott az egyháznak. Rajta kívül számos jótékony támo­gatója volt még a templomnak. A templom jellegzetessége, hogy napóra talál­ható az oldalán.9 A templomot, a mellette lévő temetőt és a Szent Mihály kápol­nát fallal vették körül.10 Ebben a templomban őrizték több évtizeden keresztül Beregszász millenni­umi zászlaját, amit a beregszászi Szent Anna zárda irgalmas nővérei készítet­tek.11 12 A zászlóra erősített rézlapocskák tartalmazták mindazon városlakók ne­vét, akik adományokkal járultak a zászló elkészítéséhez, a millennium megün­nepléséhez. Itt olvashatjuk Czeiner Nándor egyesületi elnök, Fedák Sári szí­nésznő, Ékkel György 48-as honvédszázados nevét is. A zászló egyik oldalán a 896-1896 évszámok, a másik oldalán Szűz Mária és a gyermek Jézus látha­tók.12 13 A beregszászi református templom13 8 Az orgonát a Rieger testvérek építették 1899-ben. 9 Ilyen napórával még az ungvári görög katolikus püspöki palota falán találkozhatunk. 10 1957-től kezdve folyamatosan bukkannak elő a Szent Mihály kápolna faragott kövei. 11 Ma a Beregvidéki Múzeumban látható. 12 A zászlót sokáig rejtegették. Az 1990-es évek elején Horváth Anna művésznő restaurálta. Ma a templom emeleti tanácstermében őrzik más zászlókkal együtt. 13 http:/Avww.google.hu/imgres?q=beregsz%C3%Alsz+reform%C3%Altus+templom&hl=hu&gbv=2&tbm=is c2011. júl. 28.; Csatáry György fotója, 2011. aug. 4. 297

Next

/
Thumbnails
Contents