Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)
Rákócziak kora - Sípos Ferenc: Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegye a 18. század elején. Források a Rákóczi-szabadságharc első hónapjaiból
Sípos Ferenc Bereg vármegye alispánját, így az általa vezetett nemesek majdnem a kurucok karjaiba futottak, csak üggyel-bajjal sikerült visszavonulniuk Munkácsra.4 Károlyi Sándor kassai tárgyalásai nem jártak eredménnyel, a felső-magyarországi főkapitány ugyanis nem magyarázkodást, tetteket várt tőle! Szatmár vármegye főispánja így aztán belső meggyőződése ellenére kénytelen volt felvenni a harcot a kurucokkal. Dühödt gyorsasággal cselekedett: Kassáról június 2-án érkezett vissza Nagykárolyba, 3-án támogatást kért a szomszéd vármegyéktől, 4-én - a választ meg sem várva! - saját vármegyéje nemesi felkelői élén harcra készen útra kelt, 5-én Szatmáron átvette a helyőrségből kapott segédcsapatot, Kóródnál5 átkelt a Tiszán, 6-án Beregen6 éjszakázott, 7-én hajnali háromkor indult el, hogy még a lengyel határ előtt utolérje a visszavonuló kurucokat, délután négy-öt óra tájt Dolhánál (Máramaros vármegye) sikeresen rajtuk ütött, három zászlót zsákmányolt. A „hadjáratot" azonban nem folytatta.7 Szatmár vármegye főispánjaként Máramaros vármegye területén nem intézkedhetett. Bereg vármegyébe vonult vissza. Itt ugyan lett volna jogalap rendelkezni a helyi erőforrásokkal, vele volt ugyanis Csáky István, Bereg és Ugocsa vármegye főispánja, de túlértékelte a dolhai győzelmet, így aztán nem észak felé, a lengyel határhoz vonult, hogy elvágja a menekülők útját, hanem engedve a közóhajnak - a Szatmár vármegyei nemesek és a szatmári helyőrség katonái, akikből serege állt, aligha lelkesedtek a „rablók" elleni fellépésért - hazatért. 7-én Bilkén (Bereg vármegye) éjszakázott, 8-án Salánkra (Ugocsa vármegye) ért, 9-én Orosziban (Szatmár vármegye) tartózkodott, 10-én vonult be Szatmárra „rendelt seregekben... ágyúszó alatt." Másnap már újra otthon, Nagykárolyban volt. Talán ekkor olvasta el Klobusiczky Ferenc királyi személynök június 4-én Eperjesen írt levelét: „Ettül az gaz néptűi tartani nem kell. Lengyelországbúl kellene inkább gondolkozni, de onnan is ezen órában érkeztek embereim, éppen semmi gyülekezeti semmi hadnak mostan; s valaki Lengyelországbúl ijeszti kegyelmeteket, éppen ne hidgye..." (47. sz. forrás) Aggodalomra tehát semmi ok: felesleges lett volna a lengyel határig üldözni a szétszórt felkelőket! Nyugodt lélekkel indult el június 14- én, csütörtökön Bécsbe, hogy kiaknázza a dolhai győzelmet: kedvezményeket 4 ESZE Tamás: A tiszaháti felkelés. Budapest, 1952. (a továbbiakban ESZE, 1952.) 9. Lásd a 46. és a 60. sz. forrást! 5 Ma Tiszakóród 6 Település Bereg vármegyében, Munkácstól délre. 7 Így már nem veheti igénybe a szép reményeket szövögető szatmári és munkácsi várparancsnok által felajánlott katonai segítséget. Lásd az 58-59., a 64. és a 66. sz. forrást! 22
