Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)

Várostörténet - Kiss András–Kovács Kiss Gyöngy: A virágzó Kolozsvár és egy jómódú polgára a 16–17. század fordulóján

A virágzó Kolozsvár és egy jómódú polgára a 16—17. század fordulóján

A következőkben egy kényes ügyhöz érünk, de a kényes ügyeket is tárgyalnia kell a történetkutatásnak, és illik mindig tiszta vizet önteni a pohárba. A 16. század legelején Kolozsvárt négy sátoralja cigányt telepítenek le.10 Azért használjuk a nyelvünkben több évszázados múltú cigány megnevezést a napjainkban elterjedt más, „modernebb" megnevezésekkel szemben, mert egyfelől a kolozsvári cigány máig büszke kolozsvári cigány mivoltára, másfelől városbelijeink is büszkék cigányaikra, ugyanis Kolozsvár már ebben az időszakban a mai napig mintaképül szolgálható, példás integráció helyszíneként tételeződött. Ennek a négy sátoralja cigánynak letelepítésétől kezdve fontos, a lakosságot szolgáló feladata volt. A város köztisztaságát kellett biztosítaniuk és a büntetőítéleteket végrehajtaniuk: akár ketrecbe zárták a delikvenst, akár a kalodába, de a halálos ítéleteket is közösségük erre „képzett" tagjai hajtották végre. A város tisztántartását kutyapecérekként és az árnyékszékek megtisztításával látták el. A város falain kívül, a vajda joghatósága alatt éltek, de büntetőügyekben a város bíráskodott az ő esetükben is. Minden elvégzett munkáért fizetséget kaptak. Közösségükön belül saját hagyományaik szerint élhették mindennapjaikat, ugyanakkor azonban kötelesek voltak a város törvényeit is tiszteletben tartani. Ez meg is történt, munkával keresték a kenyerüket és tiszteletben tartották az egész városi közösségre kötelező helyhatósági szabályokat. A város viszont támogatta őket. Később, egy újabb fejlődési szakaszban megjelentek a cigány zenészek és iparosok. Tiszteletre méltó polgárai lettek a városnak, és egy pillanatig nem tagadták cigány mivoltukat. Cigányokként magyarul beszéltek és Kolozsvárhoz tartozásukat öntudatosan vállalták, hírességekkel büszkélkedhettek.11

1945 elején, amikor a front átvonulását követően újrakezdődhetett az oktatás a kolozsvári magyar tudományegyetem, a diáklétszám viszont nagyon megcsappant - mert a hallgatók nehezen tudtak visszatérni Kolozsvárra, sokukat pedig magával sodort a háború vihara -, a kolozsvári magyarság köréből sokan az érettségizettek közül, akik eredetileg nem szándékoztak egyetemi tanulmányokat folytatni, azért hogy növeljék a diáklétszámot, beiratkoztak az egyetemre. Hasonlóan jártak el már korábban egyetemi diplomát szerzettek is, ugyanilyen okokból. így jártak el a városban megbecsülésnek örvendő Weisz család érettségizett fiai is. A nagyobbik, a későbbi híres cigányprímás, a magyar egyetem jogi karára iratkozott be, öccse pedig az orvosi karra, mindkettőjük sorsa példázva a tényt, miszerint a kolozsvári cigány nem lebecsült, hanem egyenlő, várost építő tagja volt városának, megbecsült példája az integrációnak.

10 JAKAB Elek: Oklevéltár Kolozsvár története második és harmadik kötetéhez. Budapest, 1888. (a továbbiakban JakabOkl II.) 18-19.

11 Vö. KISS, 2003. 238-253.

215