Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)

Forrásőrző intézmények és források határon innen és túl - Takács Zsolt Gusztáv: A tizedes meg a többiek. Tóth Elemér naplója

A tizedes meg a többiek

ki úgy köszön el tőlem, hogy többet már nem lát, de én bízok Istenben, hogy megsegít továbbra is, és egyszer majd hazasegít a mi pitvarunkba. Az eső egyre jobban szakad, reggelig nem tudom, mi lesz az embereimmel, bőrig áznak szegények, de hát nincs mit tenni, ki kell bírni vagy meghalni. Éjfélre jár az idő, itt rajzolok bent. Hallom a hátam mögött lőttek, még egyet utána, dirr-durr, gránát robban kettő. Már annyira benne vagyok, hogy szép nyugodtan fölkelek az asztaltól, telerakom a zsebeket gránáttal, fogom a tárakat, pisztolyt és szép óvatosan kimegyek a hátsó figyelőkhöz. Mondják, hogy három ember kijött a bokrokból. Kérdezték, ki az, de azok elszaladtak a horhosba. Nem tudom, igaz-e vagy csak képzelődtek. Figyelek sokáig én is, de a három muki csak nem jött vissza. Az eső elállt, nagy köd ereszkedett a tájra. Hajnaltájban valamennyi géppuska megszólalt. Nem tudtam elképzelni, hogy mi van. Azt hittem, már hogy az oroszok a nyakunkban vannak, de kiderült, hogy ködöt lőtték. Lassan eljött a reggel.

Szeptember 8. Reggel a köd olyan nagy volt, hogy előre, a völgyben nem láttam semmit. Az embereket elküldtem aludni, csak egy maradt fent. Én sem mentem lefeküdni, mert ez a legkedvezőbb idő a támadásra. Az egyik állásban ülök, de nem látok semmit. Nyolc óra felé azon veszem észre magam, hogy szédülök, és a fáj a fejem. A köd még mindig nagy volt, de már nem bírtam, bejöttem lefeküdni. Fél kettőig aludtam. De még a fejem mindig fájt. Ebéd után ismét aludni tértem, de nem bírtam. Eljött az este, vendégem érkezett. Egy tüzér zászlós és egy őrmester hozott egy doboz Honvédet [cigaretta], aztán itt elbeszélgettünk. Mondta a zászlós, hogy kijön egyik nap és ő is belövi a sziget csücskit. Most hála Istennek, elég csönd van, csak távol kattog egy géppuska. Nem tudom, hogy még az éjjel mit rejteget magában, de hála Istennek eljött a reggel.

Szeptember 9. Reggel a faluba mentem. Nagyon éhes voltam, megettem a reggelit, ebédet egyszerre. Tíz órakor fölébredek, megint éhes vagyok. Megettem egy csomó paradicsomot, utána mézes nokedlit főztem. Megindulok, hogy megnézzem az összes állásunkat, ahol még nem voltam. A második szakaszhoz mentem, hogy onnan majd a Don-parton megyek végég. A nehézpuskát és a harmadik rajt megnéztem. Ott azt javasolták, hogy ott ne menjek, mert agyonlőnek a saját embereim. Már egészen sötét van, vissza kellett jönnöm. Megindultam a hegynek keresztül. Megyek-megyek a gabonában, megállók, hallom, hogy aratnak. Istenem, hol járok? Látom, sokan vannak. Sötét van, óvatosan megyek, hát a zsidók dolgoztak. Nem tudom, hol vagyok, így még nem jártam. Majdnem a husztiaknál kötöttem ki. Mire ide értem csurom víz lettem. Alighogy bejövök, hallom, hogy ahol voltam, a második szakasznál megszólalnak az összes fegyverek. Piros rakéta! Támadás! Keresem a pisztolyom, nincs. Ott hagytam a második szakasznál. A zaj egyre nagyobb, már az ágyúk is lövik a szigetet. Nagyon rosszul érzem magam pisztoly nélkül. De csak lőnek, már a husztiak is kezdik. Most tőlem jobbra-balra szólnak a géppuskák. Itt állok a sziklán és nem tudom, mi van. Ahogy itt állok, elsüvít egy golyó. Lehúzom a fejem, megint fütyül, de ez már, ha le nem húzom a fejem, eltalál. Nem tudtam elképzelni, hogy mi van. Ez így ment egész reggelig, az oroszok mozgolódtak a sziget jobb szélén.

193