Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)

Forrásőrző intézmények és források határon innen és túl - Takács Zsolt Gusztáv: A tizedes meg a többiek. Tóth Elemér naplója

A tizedes meg a többiek

Fölugrálnak az emberek. Én is kapom a tárakat, gránátot és rohanok ki, nézem a vizet. Semmi mozgás, gyönyörű telihold süt, de mégsem látok hátul semmit. Megszólal a tőlem jobbra lévő géppuska, rakéta, gránát robban a jobbra levő horhosban. Én is nézek, de nem látok semmit. Egyszer csak hallom, hogy oroszul beszélnek. Van nálam két ruszin gyerek. Kérdem az egyiktől, hogy mit beszélnek. Azt mondja, hogy előre, előre, és hogy mi kevesen vagyunk. De a lövöldözés egyre nagyobb, már azt hittem, hogy bekerítettek, és végünk van. Fütyül a golyó, gránátszilánk. A golyószórót más állásba viszem oldalra. Az emberek egy csomóba bújva lapulnak az árok fenekén. Rájuk fogom [a géppisztolyt], hogy agyonlövöm mindet, menjenek az állásaikba, és figyeljenek. Ezek úgy meg voltak rémülve, hogy le sem lehet azt írni. Nagy nehezen rendet csinálok, de nem látok semmit. Rakétát lövök föl vagy 5-öt, hogy majd világít, de egy sem volt jó. Már lemondtam az életről is. Megszólalnak az egész vonalon a tűzfegyverek, nem hallok semmit csak a gépek kattogását. Jobbra tőlem a géppuska elhallgat. Na, mondom most már végünk. Ismét új tüzelőállásba viszem a golyószórót, és még két embert teszek mellé, és visszamegyek a golyószórós állásba. Figyelem a vizet, nincs semmi mozgás. Hűvös van, de folyik rólam a víz. A horhos csöndes lesz, de a tüzérségünk annyira lő, hogy reng a föld és olyan zúgás van, hogy borzasztó. Tizenegy óra, csönd lett. Megindulok egyedül a muszkák felé a horhosba, hallgatózok, de semmi nesz. Aztán visszajöttem, mert féltem, hogy a saját embereim lepuffantanak. Csönd. Nem tudjuk, mi lesz velünk, se összeköttetés, se életjelt nem ad a szakaszparancsnok, sem a többi rajok. Itt vagyunk

13-an, és várjuk mi lesz. Van még egy szivarom, lemegyek a dekungba és rágyújtok. Kimegyek az állásba és elszívom. Egyszer csak látom, hogy két ember, megint három ember és így jönnek vagy 10-en a hegyről lefelé. Hátrajövök a golyószóróshoz. Egyszer csak nagy dübörgés, jön vagy 10 ember lefelé. Gránát a jobb kezembe, pisztoly a bal kezembe és várjuk a közeledőket. Hát, ki mint a ...31 hadapród, emberekkel a faluból. Kérdi, hogy megvagyunk-e még, már azt hitték, hogy minket rég elsöpörtek. Mondom neki a helyzetet, hogy áll. Mindjárt körülzárták a horhost fölülről. Két oldalt és fölülről körül van zárva a völgy, csak a vízhez nem ment le senki, igaz, hogy mi látjuk a vizet. Aztán 1 óra körül jön a szakaszparancsnok, megbeszéljük a helyzetet, hogy mikor már kezd kivilágosodni, megpuhítjuk a völgyet és utána füttyjelre megindul a nép a völgy felé. Úgy is van, felállítom az embereimet. A golyószórósnál maradt 2 ember és egy a dekungnál. Olyan köd ereszkedik le, hogy nem látni semmit. Mikor készen vagyunk, mindenki elfoglalja a helyét. Én is a dekungtól 50 méterre vagyok. Egyszer csak látom, hogy kúszik vagy 4 ember a dekung felé. Nézem, hát még jobban, jobban jönnek. Kidobom az egyik gránátot, utána sorozat és másik gránát. Erre megszólalnak a másik oldalon az összes gépek. Ismét nagy lesz a csetepaté, de nem a völgyet lövik, hanem minket ezen az oldalon. Úgy lelapultam egy bokor tövébe, mint soha. Tíz perc után csönd. Várom a sípjelet, hogy meginduljunk, de nem hallom. Lemegyek a golyószóró állásba. A köd még nagyobb. Egyszer csak hallom, hogy csir-csör, mennek az oroszok a vízen keresztül. Nézem, de nem látok semmit, az utolsó 2 ember mehetett már csak. Levetem

31 Nehezen olvasható név, talán Falkai.

183