Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok távoli és közeli tájak múltjából - Czövek István: Reform, hadsereg, politika a 19. századi Oroszországban

félreértésen alapul..., mely nézőpontjaink ellentétességéből, érdekeink antagonizmusából és a diplomaták ravaszkodásából adódik... "

24 - írta Ignatyev visszaemlékezéseiben. Miljutyin szerint Ignatyev tárgyalásai, amelyeket a Monarchia megnyugtatása céljából is folytatott, éppen a „nézeteltérések elsimítását"

25 nem szolgálhatták, s a kötelező udvariaskodáson túl nem sok eredményt hoztak. A san stefanoi békét tehát Miljutyin túl soknak találta - egyébként igen reálisan - Oroszország erejéhez képest. O ugyanis kezdettől fogva azt az elvet képviselte, hogy „ minél kevesebbet markolunk, annál kevésbé leszünk kitéve a felesleges leckéknek és veszteségeknek. "

26 Sokkal több erőt köt le - véleménye szerint - ezeknek a területeknek a megtartása, mint amennyi hasznot jelentenek gazdasági szempontból. „Egyedül Batum jelent az állam számára gazdaságilag valamit, mivel ez az egyetlen megfelelő kikötő a Fekete-tenger dél-keleti partvidékén "

2

^ - mondta a békefeltételeket előkészítő üléseken, és már jóval a szerződés megkötése előtt. Úgy vélte, hogy mivel erővel ezeket megtartani nem lehet, „ a sikeres hadjárat után kénytelenek leszünk mégis engedékenynek és nagylelkűnek mutatkozni. Miljutyin tehát látja, hogy a sokat akaró békefeltételeket reális megoldásra kell felcserélni. 1878. június 13-án Bismarck elnöklete mellett zöldasztalhoz ültek a nagyhatalmak külügyminiszterei és miniszterelnökei, hogy a Balkán-félsziget ügyét rendezzék. Egy hónap alatt véget ért a tanácskozás és július 13-án aláírták a berlini békeszerződést, mely az Ignatyev által nagy gonddal kimunkált san stefanoi béke helyébe lépett, lényegesen módosítva annak jónéhány paragrafusát. Oroszország azonban még megtépázott babérjai ellenére is jelentékeny területekkel gazdagodott, ez azonban valóban csak töredéke volt annak, amit Oroszország vezető köreiben a győzelmek mámorában elképzeltek. Elégedetlenek voltak magukkal a kongresszuson részt vett orosz diplomaták is. Suvalov elégedetlensége elsősorban Gorcsakov és a cár ellen irányult, őket tette felelőssé a berlini tárgyalások Oroszország számára kedvezőtlen kimeneteléért. Ebben néhányan osztották ugyan véleményét, de a többség mégis Suvalovot tekintette minden baj forrásának. O maga visszaemlékezéseiben bizonygatja, hogy mindent előzetes cári jóváhagyás után tett csak, mégis őt tekintették „bűnbaknak" (ezt a kifejezést használja), pedig szerinte Bismarck Gorcsakov miatt nem segítette Oroszországot kellőképpen a tárgyalásokon. „ Nem engedem meg Gorcsakov hercegnek - mondta állítólag a német külpolitika teljhatalmú ura — hogy másodszor is a nyakamba másszon és piedesztálnak használjon. "

2

^ Suvalov szerint nem is Gorcsakovot, de nem is őt, hanem Miljutyint kellett volna Berlinbe küldeni, akinek „részvétele a kongresszuson természetesen semmit sem változtatott 24 Poszle Szan-Sztefano. Zapiszki grafa N. P. Ignatyeva. Petyerburg, 1916. 3. 25 MILJUTYIN, 1950. tom III. 30. 26 Centralnij Goszudarsztvennij Archív Rosszii fond No 730 op. No 1. jegy. hrany. 688. 1.: 5. 2

? Uo. 28 MILJUTYIN, 1950. tom II. 26. 2 marta 1878 g. 29 SUVALOV, P. A.: O Berlinszkom kongressze. Krasznij Archív, 1933. t. 4., 1933. 96.