Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok távoli és közeli tájak múltjából - Czövek István: Reform, hadsereg, politika a 19. századi Oroszországban

volna a tényeken, de ugyanaz a berlini béke nem lett volna annyira népszerűtlen, ha Miljutyin kézjegye áll rajta. A kormányt erőteljesen bírálta a berlini kongresszus eredménytelensége miatt a Moszkvai Szláv Jótékonysági Társaság és személy szerint I. Sz. Akszakov, aki ellen a hatalom erőteljes és gyors intézkedést tett. Július 21-én a társaságot feloszlatták, Akszakovot pedig száműzték. „Kellemetlen eset - írja Miljutyin naplójában - a szlávok előtt kétségtelenül előnytelen színben fog feltüntetni minket, mivel eddig itt a Moszkvai Szláv Társaságra úgy tekintettek, mint amelyen keresztül maga az orosz kormány fejezte ki együttérzését... a szlávok iránt. 1878-tól Miljutyin hatása az udvarnál egyre kitapinthatóbbá vált, ő volt az egyik, a cárhoz igen közel álló miniszter, aki Gorcsakov és utódja, N. K. Girsz mellett a külpolitikai kérdésekkel foglalkozó tanácskozások állandó résztvevője lett. A berlini kongreszszus előtt II. Sándor Miljutyin nélkül egyetlen lépést sem tett. 1879 elejétől pedig, a berlini kongresszus után hosszú szabadságra utazó Gorcsakov helyett gyakorlatilag az orosz külpolitika irányítójává vált, s ebben a tisztségében kifejezetten mérsékelt magatartás jellemezte. A keleti kérdéssel kapcsolatos ekkori álláspontját egyetlen feltételben lehet öszszesűríteni: egyetlen állam se monopolizálhassa a Balkánt. Az orosz-német viszony kérdésében a béke hívének mutatta magát, bár Bismarck és más vezető politikusok legádázabb ellenségüknek tekintették. Az orosz hadsereg 1879-es Miljutyin által elrendelt perediszlokációját németellenes provokációnak minősítették és háborúról beszéltek. D. A. Miljutyin hadügyminiszterré történő kinevezésétől kezdve, mérsékelt liberális alapon részt vett a hetvenes évek belpolitikai életének alakításában is. II. Sándor váratlan halála azonban véget vetett karrierjének. 1881. május 21-én III. Sándor aláírta a Miljutyin által benyújtott nyugdíjazási kérelmet, s ezzel véget ért a 19. század második felének egyik igen sajátos karrierje. Olyan személyiség tűnt el Oroszország politikai életének színpadáról, aki kiemelkedett kortársai közül műveltségével, tehetségével, munkabírásával. Külpolitikai koncepciójában egyértelműen a nemzeti jelleg dominált. 1912. január 25-én bekövetkezett halála az orosz társadalom számára nagy veszteséget jelentett. 30 Uo. 31 MILJUTYIN, 1950. tom III. 82. 22 ijulja 1878 g.