Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok távoli és közeli tájak múltjából - Czövek István: Reform, hadsereg, politika a 19. századi Oroszországban

REFORM, HADSEREG, POLITIKA A 19. SZÁZADI OROSZORSZÁGBAN A hosszú 19. század nemzetközi diplomáciájában a dinasztikus érdek még mindig fontos szerepet játszott, jóllehet a modern nemzetállamok kialakulásának folyamata, különösen a század második felében jelentősen módosította ezt az állapotot. Korunk dinasztiáinak királyai, cárjai politikai, erkölcsi magatartásukkal, uralkodói felkészültségükkel jelentős eltérést mutatnak. Témánk szempontjából a Romanovok, így az 1855-től uralkodó II. Sándor szintén, mind ízig-vérig autokraták voltak, s ez a fontos tény meghatározza a szükségszerűen alájuk rendelt politikai elit mozgásterét is. Míg Ottó von Bismarck Poroszország miniszterelnökeként, majd Németország kancellárjaként viszonylag szabad kezet kapott a gyengekezű, a családi hagyományokat, rokoni kapcsolatokat ápolni óhajtó I. Vilmostól, addig Oroszországban éppen az autokratikus jelleg miatt ilyenfajta tág mozgásteret nem élvezett a politikusi elit. II. Sándor gyenge akaratú ember volt, ugyanakkor makacs, a jobbágyfelszabadítás időszakában pedig környezetének zömével szembefordult. „A fő hiányosságát - írta B. N. Csicserin - rossz emberismeretében kell keresni, s abban, hogy nem tudott bánni az alattvalókkal. Alaptermészete jóságos volt, de túlzottan engedékeny a személyes kapcsolatokban, s mivel nem bízott magában, másoknak sem hitt... Az önkényuralom arra tanította meg, hogy az emberekre mintegy egyszerű eszközre tekintsen, akiknek egyetlen feladata van, a parancs teljesítése. "

1 így nem kell csodálkozni azon, hogy a tehetséges, felkészült D. A. Miljutyin kinevezése a hadügyminiszteri posztra olyan sokáig váratott magára, hiszen a cár a személye iránti feltétlen hűséget legalább olyan fontosnak tartotta, mint például a katonai szakértelmet.

2 Ezzel együtt D. A. Miljutyin 1862-től 1881-ig a hadügyminiszteri poszton tevékenykedett, újjászervezve az orosz hadsereget, és 1874-ben az általános hadkötelezettséget is bevezette. Tudni kell azt, hogy I. Miklós cár az 1830-as években hatalmas méretű hadsereget hozott létre, amelynek létszáma 1853-ban elérte az 1 milliót, 1856-ban pedig már az 1,8 milliót, s ehhez hozzávehetjük a 412 ezer fős irreguláris csapatokat és a 370 ezer fős milíciát. 1 CSICSERIN, B. N.: Zemsztvo i Gorodszkaja duma. Voszpominanyija. Moszkva, 1934. 117. 2 Erről a kérdésről lásd részletesebben: BROOKS, E. W.: Reform az orosz hadseregben, 1856-1861. 63-82.