Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Lakatos Sarolta: „Csak az emlék maradandó”. (Vásárhelyi Vera) Emlékképek Dr. Kállay Kristófné Vásárhelyi Vera életéből

biztonsággal tudtam, hogy vele, egyedül vele tudom elképzelni az életemet. Vannak ilyen egyedülálló és döntő pillanatok, amikor eldől egy ember sorsa. A teadélután után Kristófot azonban elnyelte a világ, sokáig még csak nem is hallottam róla. " 1938 júniusában lámpalázasan vizsgázott, az eredménye nem érdekelte, dacos volt és türelmetlen, repülni szeretett volna az intézetből. Az érettségi után búcsú nélkül vágta be maga mögött a zárda nehéz tölgyfakapuját. 1938 őszén, a radványi Károlyi-kastélyszállóban töltött egy éjszakát Csernovics Judit nagynénjével a visszacsatolt Kassa felé utazóban, itt találkozott újból Kállay Kristóffal. Ettől kezdődően amennyi időt csak lehetett, együtt töltöttek. Még a Pázmány Péter Egyetemre is elkísérte, és kedvéért végighallgatta az „unalmas jogi, és államtudományi előadásokat". Tulajdonképpen titokban találkoztak, mert mindkettőjük családja túlságosan fiatalnak tartotta őket egy elkötelező kapcsolatra. Eljegyzéstől az emigrációig 1940. januárban Kállay Kristófot Párizsba helyezték külkereskedelmi szolgálatra, apja májusban rendelte innen vissza, amikor a németek már 40 km-re voltak a francia fővárostól. 1941-ben lépett szolgálatba a Külügyminisztériumban, s ekkor komolyan elhatározták hogy összeházasodnak, csak előbb Kállay Kristófnak meg kellett szereznie a családja és a Külügyminisztérium engedélyét a nősüléshez. Az eljegyzés 1942. április 30-án volt hivatalos vacsora keretében a Sándor-palota nagy ebédlőjében, amikor az édesapa, dr. Kállay Miklós már miniszterelnök, Kristóf fia pedig az ő magántitkára. „ A vacsorát anyósom rendezte Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár segítségével, ahol a kormányzói pár, a kormányzóhelyettes és felesége, néhány miniszter, barát és rokon volt jelen a két családon kívül. Szüleim azonban kikötötték, hogy az esküvő Lőkösházán lesz, szűk családi körben. Minden eljegyzés két főszereplője az eljegyzendö pár. A mi esetünkben a protokoll miatt másként alakult a helyzet. Még csak egymás mellé sem kerülhettünk, mivel a kormányzót és feleségét illette a főhely. Szomszédom Horthy István volt, Kristóf Horthy Ilona mellé került, az asztal túlsó oldalára. Az ünnepi, de szerény vacsora étlapját a kettőnk fényképe díszítette. Kristóf a vacsora előtt húzta ujjamra az eljegyzési gyűrűt, és egy aranypántot kapcsolt a csuklómra. " Az esküvő 1942. július 16-ra volt kitűzve. Mint megbolygatott méhkas zúgott a lőkösházi tanyavilág, a cselédasszonyok frissen meszelték házuk falát. A kertből fölhozott rózsákkal, szegfűkkel, liliomokkal, borsóvirágokkal és tátikákkal díszítették fel a kúriát, a kápolnát rózsákkal és szegfűkkel. „Anyával Pesten már megvettük a kelengyét -de a lenvászon fehérnemű, a herendi porcelán, a címeres ezüst, a kézzel varrt és kikézimunkázott asztalnemű alig volt az enyém. Legtöbbjét elvitték az országot 1944-ben megszálló SS katonák, ami megmaradt, később »elzabrálták« az oroszok. " A hófehér menyasszonyi selyemruha a pesti Józsa-szalonban készült, a hosszú menyasszonyi fátyol a mirtuszkoszorúval a Kató kalapos-szalonban, a fehér selyemcipő a Váci utcában a Kovács-műhelyben.