Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

volt, meg dohány is került más némelyeknek. A pékek, ahogy sütöttek kenyeret, a sok tészta ott volt, a bakák ették a nyers tésztát is. Volt egy templom, tele volt raktározva minden ruhaneművel, cipő, pokróc, fehérnemű stb. Rengeteg volt. Aki érkezett, vett magához, mert az ellenség ott jött közel. Én is szereztem magamnak ezekből, de nagyon gyengék voltunk, és még azt is cipelni, tehát sokat nem lehetett. A templomban meggyújtották azt a sok ruhaneműt. Haladtunk tovább, ez volt 13-Íkán. Egész nap mentünk az úton, nagyon ki voltunk merülve. Még éjjel is mentünk. Ott nem voltak olyan nagy hegyek. Hallottuk, hogy nem messze van Sabác város. Az a Száva-parton van, evvel egy kicsit vigasztalódtunk, és mentünk éjfélig. Akkor értünk egy helyre, sok katona volt egy temetőnél, de sokan nem bírtak oda menni, elmaradoztak közülünk. Én is már csak az utolsó lépéseket bírtam tenni. Lepihentünk azok között. Enni nem volt mit, hiába raktunk tüzet. Pihentünk. Mondták, hogy nem messze van Sabác. Aztán felvirradtunk 14-ikére. Azt gondoltuk, hogy megyünk tovább, de ott volt egy kis falu és régi lövészárkok. Azokat megújítottuk, mindenki magának korán reggel. A tüzérek is kigestélozták

50 az ágyúkat. Nemsokára parancsolták a tisztek, hogy mindenki bújjon a lövészárokba, mert az ellenség már közel van. Nagyon éhesek voltunk. Akinek volt valami ennivaló, amit szerzett, azt készített. Én is úgy tettem. Freiter Gyarmatinak volt egy kis tengerilisztje. Bebújtunk a legközelebbi üres házba, tüzet raktunk, és forraltunk vizet, abban megfőztük a lisztet. Visszaugrottunk a lövészárokba, és jóízűen megettük. Az őrmester úr is látta. Láttam, hogy neki is jó volna belőle, bár ha nem jó is, de hiába, nem jutott neki. Kért, hogy adjunk neki is egy kis lisztet, de már nem volt több, azért mert nem akart neki adni a freiter. Ott voltunk egész nap a lövészárokban. Estére, még hogy volt egy kis liszt, meg akartuk főzni, de már nem szabad volt. Tőlünk balra egész nap nagy harc folyt. Tőlünk is lőttek a tüzérek. Az volt a szerencsénk, hogy reánk nem jött az ellenség. Napszállatkor parancsolták a tisztek, hogy minden szakaszból 8 ember rakjon tüzet. Ekkor gondoltuk, hogy talán fogunk valamit kapni enni, de nem úgy volt. A tüzet megrakták a fiúk. Már alkonyodott, és jött a parancs, hogy nagy csendben fergáterung. Sorakoztunk. A tüzérek is összepakoltak, és nagy csendben elindultunk onnan. A nagy tüzek ott maradtak azért, hogy az ellenség azt gondolja, mi ott vagyunk, és hogy ne jöjjön olyan bátran utánunk. Mentünk nagy csendben, irány volt Sabác. Az volt a szerencsénk, hogy elmentünk, mert ha még időztünk volna egy negyed óráig legalább, akkor megfogott volna az ellenség bennünket. Este 9 órakor Sabác városba értünk. Le van rombolva nagyon. Akkor is égett egy nagy épület benne. Végigmentünk rajta. Egyik fiú mondta, itt lesz még hadd el hadd, mert ellent fogunk állani, az ellenség nekiszorít a Szávának bennünket, és nem érkezünk átmenni. A másik mondta, nem fogunk már itt ellentállani. Mentünk végig a városon, annyi 50 beállították