Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

volt a katonaság, hogy nem fért egymástól. Elértük a Szávát, és ott a hajók hozták át a katonaságot. Mi mentünk a parton balra, míg végre értünk egy hidat és azon átmentünk. így kiértünk Szerbiából, nagyon örvendtünk. Imádkoztunk, ahogy a hídon mentünk át, és átértünk. Tehát így már nem Szerbiában, hanem Szlavóniában voltunk. Ez volt december 14-ikén este 9 órakor, hogy átkeltünk a Száván. A Száva-parton már sok trein és tüzér pihent. Mentünk tovább. Ott volt nem messze egy város, Magyarsabác. Azon mentünk végig este. Már nem volt hegy semerre. Ahogy mentünk a városon, a sáron, éjjel a legénység úgy ki volt merülve a nagy fáradságban és éhségben, hogy dőlt el a sáron szanaszét. Mire végigértünk a városon, kevesen maradtunk. Tovább nem mentünk, az útoldalon lepihentünk. Nyugodtan pihentünk reggelig. Reggel tüzet raktunk. A földben keresgettünk kolompért és megsütöttük. Ott már jobban is kaptunk, voltak ott huszárok, és azoktól vettünk konzervát, két koronáért egyet. Én is vettem kettőt, és megettem. Nemsokára parancsolták a tisztek, hogy lehet menni az állomásba, aki bír, és ott van minden enni-innivaló, ami úgyis ott fog már maradni. Mentek a fiúk. Ott volt az állomás közel a Szávához, és ott volt a sok ital, szalonna, sajt, konzerva, szalámi, cibak.

51 Hoztak a fiúk sokat ezekből. Én is elindultam egynéhány emberrel, de messze volt az állomás, és visszatértünk. Amikor visszaértünk a helyre, akkor már nem volt ott a katonaság. Mentünk utánuk, de nem értük, csak tudtuk, hogy merre mennek. Mentünk egész nap. Sokan gondoltuk, hogy az ellenség jön utánunk. Mindig hallottuk, hogy lő az ellenség. Az úton így haladtunk egész nap, enni- és innivaló volt már nálunk elég, mindig ettünk. Az úton összeszedöttünk már vagy 17-en, akik a mi zászlóaljunkhoz tartoztak. Köztük csak én voltam egyedül altiszt. Haladtunk lassan, estére egy faluba értünk. Ott még tudtak sokan magyarul is. Pénzünk volt, vettünk italt, akinek kellett. Volt ott egy keresztút, ott állott egy automobil. Megállítgatták a sok eltévedt katonát, és útbaigazították. Ahogy megyünk, egy kapitány az autótól elibünk áll, és kérdi, honnan jövünk. Feleltem, Szerbiából, az éjjel jöttünk át a Száván, ma reggel elmaradtunk a csapattól, az után igyekezünk. Kérdezte, melyik regement. Én feleltem, 66. Ő kivette a térképet, és mutatta, hogy melyik úton menjünk, és hogy a harmadik faluban találjuk meg a zászlóaljat, az fog táborozni Budanajovic községben. Megköszöntem, és elmentünk. Este volt, fáradtak voltunk. A fiúk mondták nekem, nagyon fáradtak, háljunk meg ebben a faluban, majd elmegyünk reggel korán. Úgy is volt. Ahogy mentünk az utcán, a kapuban állott egy asszony, kértünk szállást. Mondta, van, az egyik házvége üres, eltérünk benne vagy tízen. Bementünk, és vittünk bele szalmát. Sok szalonnája volt, a pitvar tele volt szalonnával és sonkával meg kolbásszal aggatva. Kértünk tőle pénzért, de nem adott, azt mondta, kell nyárára a dolgosoknak. Csak nekem adott egy darabot, igaz, a pénzt nem vette el tőlem. Tojása volt eladó, és vettünk tőle sokat, és csináltunk rántottát. Lefeküdtünk, de nem sokat bírtunk aludni, mert már rá voltunk szokva. Éjfél után felkeltünk, raktunk tüzet a pitvarban, katonakenyér