Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

aludj, vigyázz, mindjárt jön az ablér,

47 és megyünk a tűzhöz melegedni. Tizenkét órakor jött más svarm, felváltott bennünket, mert már majd megvett az Isten hidege. Mentünk a kis pislákoló tűz mellé. A többi közé bújtunk. Egy kicsit, ha jól emlékszem, még talán szenderedtem is. Egyszer csak jön a parancs, hogy már virrad, és menjünk raj vonalban fel a hegyre, reggel jönnek felfele a szerbek, ne engedjük utolsó csepp vérig. Úgy is volt, reggel hozzákezdtünk lőni, úgy tíz óráig bírtuk őket tartani. Parancsolták a tisztek, hogy szaladni. Ott maradt egy pár ember, úgy, hogy nem vigyázott magára, az álom elnyomta. Akit fel nem költött a mellette való, majd felköltötték a szerbek. Én is egy mellettem valóval úgy voltam, ha rá nem ütök a fegyverrel, hogy gyere, szaladj, ő is ott maradt volna, így szaladtunk. A szerbek felértek a hegyre, nagyon lövöldöztek utánunk. Egynéhányan ott is sebesültek. Délután csendesedtünk, mert sok úgy maradozott a szerbekhez, hogy nem bírt szaladni a hegyeken. Estére megint ellentállottunk. Ez volt 9-ikén. Egy hegyoldalon tartottuk őket, míg lehetett. Megint elszaladtunk, mentünk a nagy sáron. Sok nem bírt kimászni a sárból, a tüzérek ott kínlódtak. Nagy sötétség volt. Hajnal fele megcsendesedtünk egy bokros dombon. A zászlóaljparancsnok, a kapitány úr Váradi beteg lett. Átvette a komendát a mi századparancsnokunk, kapitány úr Opsenicza lett a zászlóaljparancsnok. A századunkhoz jött egy hadnagy. Amikor felvirradtunk tizedikére, akartunk rajvonalba húzódni, de már nem is kellett, mert az ellenség olyan sok volt, mint mi mennyire kevesen. Közelről lőtt derűre borúra közénk az ágyúval is, és szaladtunk ki merre. Hallottuk, hogy jön segítségünk Valjavóból. Jött is, ellentállottunk egy kis korig megint. Ott voltak régi fedezékek, azokba bújtunk, sok fegyver is. Egynéhány ember hozzáfogott széttördelni, hogy az ellenség kezébe épen ne kerüljön. Ott is tartottuk őket majdnem délig, és megint elszaladtunk. Az úton sok ferflegung

48 és ágyúmuníció maradozott mindenütt. Még mindig nem tudtuk, hogy általános rükcug van. Azt gondoltuk, Valjavónál tovább nem engedjük őket. A csinált szűk utakon a treinlovak nehezen haladtak. Az ellenség nagyon szorított bennünket. Hozzáfogtak a tüzérek, ledütögették a sok holmit a szekerekkel az útról, és haladtak előre, hogy legalább az ágyúval tudjanak menekülni. Estére megállottunk egy helyen, egy kis falunál. Sok sebesültünk volt, akik ott is maradtak a szerbeknek. Egy domb élén hozzáfogtunk fedezéket csinálni. Mikor kész volt, akkor a hegy oldalán raktunk tüzet. Az eső elkezdett esni. Számítottunk arra, hogy reggel megint lesz harc, de nem kellett a fedezékbe bemenni, mert éjjel jött a parancs, hogy menjünk, irány Valjavó. Elindultunk, mikor világosodott. A városhoz értünk. Ott már hallottuk, hogy sípol a vonat. Szinte örvendeztünk, hogy már azt is halljuk. A város végén összejött két nagy országút, egyik Gragulaváctól, a másik Banyabastyától. Ez volt 11-ikén. Ahogy odaértünk, az útoldalon hajnalban pihentünk egy kicsit. Az úton jöttek a 47 váltás 48 élelem