Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

tudtuk, mert nem volt földtráger. Betakartuk egy pokróccal, de ő eszén kívül volt, csak horgyogott. A szerbek is elkezdtek reánk lövöldözni. Eljöttünk, és jelentettem a kapitány úrnak, hogy ott van egy ember sebesülve. Elment érte két szanitész reggel, de azok sem tudták elhozni, mert az egyiket meglőtték a szerbek. Másnap a mi szakaszunk nem volt éppen svaromléniában, egy kis pislákoló tüz mellett a sárban felvirradtunk reggel. Freiter Gyarmati odavezetett valahonnan egy szép kövér ökröt, hogy öljük és süssük meg. Mondtuk, hogy úgysem szabad nagy tüzet rakni, de ő azért, a huncut, megkötötte a fához • és akarta a nyakát bicskakéssel elnyiszbolni. Én meg megijesztettem az ökröt, az elszakította a madzagot, és elszaladt. A freiter káromkodott. Csendben kellett lenni, mert az ellenség nagyon közel volt, a tüzére is. Zugsführer Bodnár már korán reggel jól berakiázott, és elkezdett kiabálni a fiúkra. Mondtam, ne kiabálj, mert mindjárt ide lőnek az ágyúval, ha meghallják. Mikor ezt kimondtam, bom, oda is lőttek. Senkinek nem lett semmi baja, csak Bodnár sebesült meg. A sódarába olyan darab golyó ment, mint egy meggyszem. Jajgatott, jaj meghalok. Mondtam, ne jajgass, nem halsz meg. Levitték a szanitészek. Mi, az első és a második szakasz, mentünk balra a 8-ik századot megerősíteni. Egész nap nagy harc állott. A szerbek nagyon sokan voltak, mi meg kevesen. Erővel jöttek ránk. Volt előttünk egy ház vagy húsz lépésre, abba erővel rohantunk be. A főhadnagy úr Kurmics, a 8. századparancsnok egy szakasszal a házra rohamot csináltatott. Ott már csak volt mészárolás. Egész nap így ment. Ettek volna meg bennünket, mert már éreztek valamit, mi meg arra egyáltalán nem is gondoltunk, hogy el fogunk szaladni. Mellettem volt a dekungban egy fiatalember, aki mell-lövést kapott. Jajgatott, hogy Istenem, tegnap jöttem a kórházból, kigyógyultam a sebemből, és ilyen szerencsétlen vagyok, már másikat kaptam, ezt nem bírom ki. Vigasztaltam, ne sírjon, ha úgy rendelte az Isten, lássa ezt a sok halottat, itt körül rajtunk, milyen jó ezeknek, már nem éreznek semmit, már nem fáj semmi, nem éhesek, nem fáradtak. Elvitték a szanitészek, de biztosan elment ő is a másvilágra. Estére láttuk, hogy tőlünk balra a 3-ik dandár már kezd menekülni, de mi nem tudtunk még mindig semmit. A kapitány úr Váradi, a zászlóaljparancsnok üzengetett fel nekünk, hogy csak jól vigyázzunk, el ne szaladjunk, este már kapunk segítséget. Este aztán egy kicsit csendesedett a harc. A főhadnagy Kurmics mondta, hogy menjünk előre egy kicsit, vájjunk lövészárkot, és holnap nem engedünk az utolsó csepp vérig. Úgy csináltuk, hogy egy tisztásabb helyen elkezdtünk a köves földben - ki hogy tudott - fedezéket csinálni, ezzel a reménnyel, hogy már nagyon kevesen vagyunk, de holnap még annyian sem leszünk. Mondtam egy fiúnak, eredj el, a kapitány úrtól kérdezd meg, hogy itt maradunk-e továbbra a 8-ik századnál. A fiú elment és jött mindjárt vissza, hogy a kapitány úr azt parancsolta, hogy menjünk vissza a századhoz, őhozzájuk. Elmentünk, hát látjuk, hogy fergáterung van. Sugdossák a fiúk, hogy rükcug van, azaz hátrálunk. Rosszul esett 46 tábori hordágy 342