Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

ellenség. Kifejlődtünk rajvonalba. Volt egy ház, a zászlóaljparancsnok ott maradt. Mi mentünk felfele a hegyre a hóban. Mikor közeledtünk a tetőhöz, kezdtek lőni a szerbek. Mi hurrát kiabáltunk, ők elszaladtak. Egy ott maradt, megsebesült. Kérdeztük tőle, hogy hányan voltatok itt. Mondta, itt ezen a helyen csak 50-en, hátrább vannak nagyon sokan, és innen nem is fognak elszaladni. Nekünk azt mondta Péter király,

44 hogy e hó 15-ére nem szabad Szerbiában lenni sváboknak. Ezeket mondta, mi haragosan mondtuk, ha az nem igaz, most már a mi kezünkben lesz Szerbia. Ő megint mondta, de nekik ezt mondták a tisztek, hogy 15-ikén már nem szabad magyarnak Szerbiában lenni. Kérdeztük, milyen messze van még Gragulavác, holnap ott akarunk ebédelni. Mondta, igaz, már nem messze, csak 6 óra járás. Lőttünk a többi után, elszaladtak. Ott volt nekik tüz, amellett főztek jó tengeripuliszkát, és hogy elszaladtak, azt is ott hagyták a tűzön. Én is megettem egy salkával,

45 jó zsíros volt. Onnan látszott, hogy a távolban milyen dekungjai vannak a szerbeknek. Mi, az 1-ső és 2-ik szakasz, mentünk utánuk előrébb, de a kapitány értünk küldött, hogy menjünk vissza. Üzentem vissza a küldönctől, hogy mondjad a kapitány úrnak, hogy itt jó helyen vagyunk, és ha itt hagyjuk, akkor idejön az ellenség. De a kapitány megint azt üzente, hogy csak menjünk oda hozzájuk. így visszamentünk. Ott voltunk abban a nagy hóban, a hegytetőn a fiúk járkáltak összevissza élelmet keresni, de sok rajtavesztett. Volt egy kis falu tőlünk jobbra, még az egyik végén nem voltak szerbek. Tőlem is, ahogy elment egy Vaskó nevezetű fiú rakiáért, vitte az én kulacsomat is, vissza sem jött hozzánk, mert megsebesült, és elment a sebesültekkel. Egész nap nagy ágyú- és fegyvertüz volt. A tüzéreink nagyon hátul voltak, csak néha-néha hallottuk, hogy a mi gránátunk hasítja a levegőt, akkor örvendtünk. Mondtam a regrutáknak, ezt a mieink ajándékozzák a szerbeknek. De az ellenséges tüzérség rettenetesen lövöldözte közénk a nagy gránátot és srapnert, hogy sok halott és sebesült volt tőlünk. Úgy folyt a havon a magyar vér, mint mikor az erdőn nyúlra vadásznak. Na de ez nap még csak tűrhető volt. Másnap, azaz 7-ikén, 6-ikán este adta a parancsot a kapitány úr Opsenicza nekem, hogy ha lehet, menjek abba a kis faluba vagy 6 emberrel megnézni, van-e ott ellenség. Vettem magamhoz embert, és elindultunk. Szép holdvilágos este volt. A falu csak egy pár száz lépésre volt. Mondtam a fiúknak, széjjel menjünk, svaromléniában. Úgy mentünk. Mikor közeledtünk a faluhoz, láttam, hogy két ember megy a falu felé. Mondtam, ezt megfogjuk. Szóltam nekik, hald, ki vagy, és szaladtam hozzájuk. Körülvettük őket, hát ki volt, mint a mi századunktól két ember. Az egyik, freiter Gyarmati mondta, meg ne szúrj, én vagyok, Gyarmati. Mondtam, mit akarnak maguk itt. Felelte, megyünk ide, ha találunk valami ennivalót. Aztán mentünk együtt. Mikor az első házhoz értünk, a tornácon találtuk egy katonánkat, vérben feküdt, össze volt zúzva a feje. Akartuk volna elhozni, de nem 44 Péter (1844-1921) 1903 és 1914 között szerb király 45 csajka