Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Kövér György: Az eszlári pünkösdi „népizgatottság” (1882. május 29.)

elfogadását valójában mások viszik a történetbe!). Fontos változásnak kell a tárgyalásig eltelt év alatt tekintenünk, hogy az amúgy szintén Újfaluban lakó, korábban még az idegen zsidók tömegéből ismerősként mellé lépő Lichtmann József, ekkorra már valahogy személyében is „idegenné" vált Solymosiné számára. Persze a közben eltelt időben nemcsak a történetek változtak, hanem viszonyuk is, amennyiben a két, szorosan összefüggő ügyből a vesztegetési ügy szinte a „népizgalom" fedőtörténetévé lépett elő. Ónody Géza steril előítéletes, ideologikus értelmezésében már ezt a stádiumot látjuk. Az 1883 januárjában megjelent pamflet már kivonta az elbeszélést a konkrét tér-időviszonyok közül és általános (faj)erkölcsi elvek közé szorította: „Egy ízben, midőn a vizsgáló bíróság Eszláron volt és a bűntény szövevényes szálait és a bűnbanda álarcosainak nyomait kutatta: Solymosiné, - kit különben a zsidók úton útfélen büntetlenül szidalmaztak és bántalmaztak - a bírósághoz azon panaszt terjeszté, hogy őt „Jaszli úr" arra akarta rávenni, hogy egy leányt fogadjon el Eszter helyett, és pedig a következő szavakkal: »Ha a leánya elő kerülne, Solymosiné, milyen jó lenne magának ezer forint, melyet tőlünk azonnal felvehetne.« Ezen vesztegetési kísérletért Jaszli úr kérdőre vonatván, természetesen mindent tagadott, annyit azonban fajjelleme szerint lealkudva mégis beismert: »hogy nem 1000, hanem csak 300frtról beszélt Solymosinénak, melyet azért kapna, ha sikerülne Esztert előkerítenie.« - Az anyának, kinek szíve mély gyász keservétől sajog, ember tehet-e ilyen ajánlatot vagy zsidó? Ezer vagy háromszáz forint, mindegy: nem a formában, nem az összeg mennyiségében, hanem a lényegben: a sikert célzó szándékban, - melyből ravaszság és lelketlenség, sőt egyúttal a bűntudat galóca színe is kikandikál, - rejlik az elítéltetés indoka. Hozzá mily otrombán kigondolt neme a bűnrecsábításnak! Háromszáz frttal ösztönözni a szülőt leánya előkeresésére akkor, midőn minden jel és bizonyíték, még önmaga az ösztönzés is a sakterkés ellen vall: hogy e leány nem él, elevenek közt többé nem található, hullájáról pedig csak ruháját küldték el egy más boldogtalan holttestén a csendesen hömpölygő hullámok által, - akkor, midőn a központi iroda magasabb szabású Lichtmannjai által idegennek is 5000 frt van jutalmul kitűzve egy előkerítendő Sólymost Eszterért... elfelejtették, hogy Solymosiné, ha szegény is, de becsületes, jellemes kereszténynő, - nem zsidó, hanem goj. "

23 Csak emlékeztetve arra, hogy minden valószínűség szerint a Függetlenség eszlári különtudósítójaként Ónody adhatta az első híreket a Pünkösd hétfői eseményekről, feltűnő, hogy könyvében már nincsen szó sem Solymosiné házának zsidók általi megrohamozásáról, sem a vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett ittas eszlári férfiak zsidókat elűzni akaró hadáról. A tágabb, mozgalmasabb, drámaibb eseménysor mintegy kikopott a kétszemélyes, meglehetősen kisszerű megvesztegetési ügy mögül (mi azért nem csinálnánk jellembeli kérdést abból, hogyan sikerült a bevallott 200 forintot a szerzőnek valahogy 300-ra feltornásznia). A pamfletírónak a történeti 23 ÓNODY, 1883. 231-232.