Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Kövér György: Az eszlári pünkösdi „népizgatottság” (1882. május 29.)

kronológiához való ragaszkodás sem erőssége: egyértelműen a június 19-én a dadái füzesekben megtalált holttesttel kapcsolatos tényeket, érzelmeket vetítette vissza május végére. Mint láttuk, az 5000 forint is csak június 7-ike után lett országos jutalomként kitűzve.

24 Hiába, akinek az összeesküvés-elméleti gondolkodás mérge („galóca szín") befészkelődött az agyába, annak nem árt meggondolni, hogy a koponyáján belülről vagy kívülről tudósít-e. Az egyébként akkurátus Bary József 1882 Pünkösd hétfőjét - tévesen - május 21-ére téve, szintén a végtárgyalás jegyzőkönyveit idézi a „vesztegetési kísérletről". S a vizsgálóbíró szigorú szerepéből kilépve - a tettek motiválatlanságát érzékeltetendő - az alábbi kommentárt fuzi a párbeszédhez: „ Vajon józan ésszel feltehető-e, hogy ha Solymosi Eszter csakugyan hazajön, az anyja eltagadta volna? Vajon feltehető-e, hogy ne terjedt volna el percek alatt híre a faluban, akkor, amikor már az egész világ érdeklődése az eltűnt leányka felé irányult, amikor eltűnése miatt izgalomban volt az egész ország? Mi érdeke lett volna Solymosinénak, hogy eltagadja a lányát, ha az csakugyan megjön? Hiszen az örömtől megittasodva végig kiabálta volna az egész falut, ha előkerült volna elveszettnek hitt leánya! Feltehető-e józan ésszel, hogy az okos, agyafúrt Lichtmann pénzt ígér csak azért, hogy akkor is jelentse azonnal Solymosiné, hogy megjött a leánya, ha éjszaka jönne meg? Miért? Nem mindegy a nyíregyházi fogdában ülőkre nézve, ha csak reggel történik a bejelentés, reggelnél előbb úgy sem szabadulhatnak! "

25 A motivációkat boncolgatva nekünk már csak az értetlenkedő kérdés maradt: vajon miért hiányzik Bary emlékiratából a pünkösdi pogromveszély, s az annak megakadályozásában játszott saját szerepéről szóló beszámoló? Utólag ennyire nem tartotta volna fontosnak? De folytathatnánk tovább az utólagos irodalom faggatását: vajon Eötvös dokumentumregénye miért feledkezett meg mind a pünkösdi népizgatottságról, mind az attól nehezen elszakítható ún. megvesztegetési ügyről? Pedig saját jegyzeteiben kivonatoltan fellelhette az idevágó adatokat.

26 Csak nem az a hite homályosította el látását, miszerint az „eszlári nép" fülébe kívülről „súgták" bele a „vérvád babonáját"?

27 * * * 24 Függetlenség, 1882. jún. 12. 25 A tiszaeszlári bünper. Bary József vizsgálóbíró emlékiratai. Bp., 1933. 132. Ugyanakkor Bary is jól tudta, hogy Lichtmann ígérete mögött a megyében „hatósági engedély nélküli gyűjtésből befolyt 1500forint" állhatott, amelyet az alispán „lefoglalt". Uo. 133. 26 OSzK Kt, Fol. Hung. 1384. 13. 27 „Ez napon [április elsején] tűnt el a cselédlányka. Nem azon a napon alakult meg a vérvád, hanem sokkal később. Előbb a sajtó cikkei, azután az országgyűlési beszédek s gyűlölködő felekezeti izgatások alakították meg. Híre lassanként eljutott az eszlári nép fülébe is. Gyönge lelkek ott is akadtak, amelyekben meggyökeresedett a vérvád babonája... Bizonyos az, hogy a magyar nép nem ismeri s hírét se hallotta. Sőt akkor se hitte el, amikor húsz év előtt rettenetes izgatás nagy szenvedéllyel súgta fülébe. Én magam a nép körében soha nem hallottam. " EÖTVÖS, 1968. I. 65-68. Az összeesküvés-elméleti hagyománnyal szemben meggyőzőnek tartjuk Kende Tamás kritikáját. Kende Tamás: Vérvád. Egy előítélet működése az újkori Közép- és Kelet-Európában. Bp., 1995. 103-105.