Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Takács Péter: Várak, kastélyok kúriák Szatmár megyében

bevételekből, vagy a 19. század második felében kibontakozó haszonelvű árutermelés hozadékaiból épített pompázatos lakokat nevezi kúriának, megtoldva a nemesi jelzővel. Az építőmérnökök, restaurátorok, történészek és műemlékvédők körében pedig - mint annyi más tudományban - a restaurált épületek hajdani lakóinak az életét bemutató elemzéskor szokássá vált a forrásokból kibomló valóság helyett az angol, francia vagy német területek hajdani társadalmi elitjét „beköltöztetni" a magyar kúriákba, udvarházakba.

14 A hajdani épület terveit, stílusát vizsgáló mérnöknek, építésznek a többnyire angol nyelvű szakirodalomból kölcsönzött tévedéseit utánuk mondják a históriában tájékozatlan etnográfusok, és a balgább történészek, az angol, német és francia elitnek a köznéptől való elzárkózását vetítve rá a magyarországi kúriákra, udvarházakra.

15 Igaz, hogy a vándorlók kóborlásait és a jószágok lezser kószálásait akadályozó, darabontként őrtálló kő- és vaskerítések, s a kerítésen belüli területen „erdőszerüen terpeszkedő" parkok, az angolosan szétszórt platán-, tölgy-, hárs- és fenyőfák; ezüstösen vagy zölden csillogó hajtásaikat a díszhalakban gazdag tavacskák partjain a föld felé lengető szomorúfűzek, az ódonságból kikérezkedő nyír-, szil- és tiszafák, az évszázados vadonokat idéző bokor-szórványok, orgona-ösvények, vagy a franciásan „geometrizált", szorgalmasan nyírt sövények, a holland kertészeti csodákkal betelepített virágágyások nemcsak a mai történészeknek, a korabeli halandóknak is meglendítették a fantáziáját. A szemlélődök és a falut messze kerülő történészek mesés világot, talán paradicsomi édent is álmodtak a kerítéseken belülre mindaddig, amíg szóba nem elegyedtek a kertésszel, a kocsissal, a favágó legénnyel, a mosónővel, a szobalánnyal, az inassal, egyéb rendű és rangú szolganéppel, a kastély, a kúria, az úrilak vagy udvarház megrendelésére dolgozó kézmüvesekkel, akik pletykáikkal rendre földre rántották ezt a paradicsomot. Arról már fölösleges szólni, hogy a koraújkori Magyarországon a permanens hadviselés miatt 1526-tól az 1717-ig Erdélyben és a Felső-Tiszavidéken, Szatmár vármegyében is száguldozó tatárok kiveréséig az arisztokraták is, köznemesek is - a föld népe is - a várakban találták meg önmaguknak és a családjuknak az ilyen-olyan közbiztonságát, ahova veszély esetén beözönlőitek a vár körüli falvak lakói pereputtyostól, csecsemőstől, hajtván magukkal az állataikat is. A főúri várkapitány, akárha nádor is, ilyenkor együtt vont kardot a pár napja még kóborló, rabló, útonálló, urat és jobbágyot, zsellért válogatás nélkül zaklató, de Dr. KALMÁR Miklós: Legújabbkori magyar építészettörténet - előadássorozat.; KOPPÁNY Tibor: Kastély szavunk eredete - előadássorozat. Az angol, francia és német szakirodalom a koraújkori arisztokrata elit elidegenedését és elszigetelődését a plebsztől korrekt tanulmányokban ismertetik. A téma magyarországi tanulmányozói az ottani kis számú arisztokrata csoport szokásait, hatalmas parkok közepére épített grandiózus kastélyokba zárkózását nemcsak a magyar birodalmi arisztokratákra - hercegek, grófok, liber bárók - vetítették rá, hanem a megyei életben sürgölődő birtokos, olykor közbirtokos vagy éppen birtoktalan nemességre is. Legjellemzőbb példája ennek a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ által az Interneten is publikussá tett A vidéki udvarház című tanulmány http://www, hik. hu/tankonwtar/site/books/b