Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Kiss András: 18. századi erdélyi utak a szabad királyi város státus felé

szabadságharc, de Bécs, amint erre lehetősége van, következetesen érvényesíti politikai céljait.

12 Az új helyzetben az erdélyi társadalomnak tudomásul kell vennie, hogy a fejedelemségnek a birodalomba történt integráció következtében az erdélyi érdekek rangsora megváltozott. A fejedelemség addigi, egyik vagy másik nagyhatalom hegemóniája által ugyan korlátozott, de jól-rosszul érvényesülő szuverenitása megszűnt. Egyetlen érdek érvényesült: a birodalmi. Ezen belül pedig a fejedelemség idején nem létező, a birodalomban azonban már nagyon rég bevezetett kamarai igazgatás teljesen a birodalmi érdekek és célok szolgálatában állott. Ennek megfelelően Erdély értéke az udvar szemében katonapolitikai szempontból fontos földrajzi helyzete, katonaállítási képessége és a pénzügyi terhek viselésének függvényében alakult ki. A Lipót-féle Diploma erdélyi kormányzási szempontjai szerint biztosított egykori törvényei hatályossága és saját intézményrendszere látszólag utat nyitott ugyan a régi jogállapotok helyreállításához, köztük Kolozsvár egykori jogállásának elismeréséhez, ez azonban a birodalmi szempontok árnyékában hosszú ideig várakoztatott magára. Pedig Várad 1692. június 5-én történt visszavétele után még az az ok is megszűnt, ami miatt a várost megfosztották szabad királyi városi státusától. Több mint tízévi bécsi kilincselés következett a régi állapot visszaállításáért. Az udvarban pedig a város küldöttei tájékozatlansággal, nemtörődömséggel szembesültek. Bár a Diploma Leopoldinum szerint az erdélyi intézményrendszert meg kellett volna szervezni, ez késett, Bécsben nem létezett a Magyar Udvari Kancelláriához hasonló erdélyi kormányhivatal, ennek tényleges működése csak 1695ben kezdődött meg.

13 Tóbiás András kolozsvári polgár, aki bécsi tartózkodása idején a kolozsvári privilégiumok ügyében is eljárt, erről 1696. május 6-án így tudósította a város főhadnagyát: „De mivel az idefel való üdőtöltésem az nagy uraktól többire halogatás volt az Erdélyi Cancelláriának installáltatása felől... Az Isten úgy adá, már az Erdélyi Cancelláriánk beálla... " Tóbiás András magánemberként járt el a város kiváltságainak elismeréséért, ugyanis ő peres ügyében jutott el a birodalom fővárosába, és éppen sérelmei orvoslásához szüksége volt annak bizonyítására, hogy „az város privilégiuma romlott-e megh, nem-e ? "

14 Türelmetlenül sürgette a várost, hogy küldje fel privilégiumait, beszámolt az elvesztett jogok visszaszerzésének lehetőségeiről. Vele egy időben járt el Bécsben a város dolgában Gálffi Pál, valamint Szentkereszti András kancelláriai titkár, aki mint belső ember, a Kancelláriából szerezte híreit, és ezek ismeretében igyekezett segíteni a városnak. Az említett három személy 1696. május 1 -je és október 28-a között tizenhét levélben tudósította a várost az ügy menetéről és a teendőkről, a kancelláriai állapotokról.

15 Az adatgazdag levelek híven tükrözik, miként bolyonganak az erdélyiek a központi bürokrácia útvesztőiben, mert amint az idézett tudósításokból kiderül, abban az esztendőben nemcsak Kolozsvár kísérelte meg visszaszerezni kiváltságait, hanem több város is ott buzgólkodott hasonló reményekkel. Tóbiás András megírta, hogy megerősíteni kért jogaik bizonyításához a „privilégiumokat transumáltatni kell káptalanban, " azaz hiteleshelyen.

16 Gálffi Pál szemrehányásokkal is illette a várost a privilégiumok felküldésében tapasztalt késedelmeskedésért, 1696. szeptember 18-án így írt a kolozsváriaknak, név szerint a főhadnagynak: „Kérem azért és kényszerítem is uraim kegyelmeteket mint annak a városnak fejét és igaz tagjait, ne kíssék felküldésivel [a privilégiumoknak]. Tóbiás uram már annyira vitte a dolgot, mihelyt érkezik a privilégiumok párja, de facto meglészen. " Utóiratként 12 Vö. VARGA J., 1993. 95-103.; KOVÁCS KISS, 2000. 14-22. 13 WELLMANN, 1952. 14 KmOl, KvLt, Fasc. I. 14. a. sz. 15 Uo. 14 - 14 r. sz. Vö. KISS, 1957. 426-^27. 16 KmOl, KvLt, Fasc I. 14. a. sz.