Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Írások a Károlyiakról - Laczlavik György: Adalék a Károlyi levéltár nagykárolyi történetéhez. Az első állandó levéltáros: Udvarhelyi Ferenc

körülzáró csapatain keresztül törve Nagykárolyt megrohanta. „Az várbul Budai István 10 ge­nerális kiszaladván, Rápóti Nagy Pá/ 11 kurucz commendáns az bástyára felvévén az vár kul­csait, az németet bébocsátotta, holott is harmad és negyed egész napig nagy prédálást és dú­lást tévén, s berohanásakor városi lakosimban is, az mint a Somos erdőre szaladtak volna, kö­zel ötvenig való embereimet levagdalták s lövöldözték. Szatmárról kihajtatott szekereken éjjel nappal bort, búzát, szalonnát, lisztet, egyéb naturálékat, s ládabeli portékákat szállítottak, s hordták, sehol semmi nemű kurucz nem maradván, leveles ládáimat felhasogatták, leveleimet a vár piacán széltében hanták s szaggatták, 12 kiben már másodszor notabilis nagy károkat vallottam. " 13 A másik kárvallás Munkács ostroma alkalmával 1704-ben történt, ahol szintén sok levele pusztult el. Mind jobban gyarapodván a családi vagyon, az azokra vonatkozó iratok megőrzése mind nagyobb odafigyelést igényelt. Károlyi Sándor, aki 1712-ben grófi címet szerzett családjának, különös gonddal őrizte, olvasgatta és rendezte a családi iratokat, mint ahogy naplójában 14 is bőven megemlékszik a régi szép oklevelekről. De nem csupán a jogi szempontból jelentős ira­tokat tartotta Károlyi Sándor nagy becsben, sokszor ráírván saját kezűleg azok tartalmát, ha­nem országos főhivatalokat viselvén nemegyszer külön is meghagyta levelében feleségének: „Jól megőrizzétek a leveleket, Szívem!" 15 Károlyi Sándor felismerve a Rákóczi-szabadságharc jelentőségét, az utókorra hagyomá­nyozta a szabadságharc éveiben felhalmozott levelezését, többek között Bercsényi Miklóssal és Rákóczi fejedelemmel. „A Rákóczi hadakozásai alatt való dolgokfolyása - írja említett ön­életírásában - egész históriát foglalna magában, kire se időm se alkalmatosságom se tudomá­nyom nem lévén, magamat fárasztanom nem lehetett, hanem fiamra marad egy nagy fejér le­veles ládám teli levelekkel, melyeknek csak indexe másfél rész papiros, azokból 9 esztendeig való folyását azon hadakozásoknak 1703. júliustól 1710. novemberig bőven megtalálja és tapasztalja. " 16 Károlyi Sándor volt az is, aki miután 1730. április 2-án 17 megvásárolta a surány-megyeri uradalmat Kaunitz Andrástól, a - korábbi tulajdonos, továbbá a felesége, Barkóczi Krisztina révén rokon - Bosnyák család levéltárát 18 is megszerezte családjának. A levéltárat 1731-ben a pozsonyi káptalannál helyezte letétbe, amit a család a 18. század közepén előbb Surányba, majd a 19. század elején Pestre szállíttatott, ahol azonban továbbra is a Károlyi család levél­tárától elkülönülten kezelték. 19 10 Beölsei Buday István 1704-ben generális főstrázsamester, a Szatmár alatt lévő hadak directora. Uo. 82. 11 Rápolti Nagy Pál 1704-ben nagykárolyi kapitány. Uo. 299. 12 A német parancsnok a zsákmányolt leveleket lemásoltatta, s ez a gyűjtemény a szabadságharc első szakaszának igen fontos forrása. Kiadta Thaly Kálmán az AR, 1873-1935. II/l. kötetében; RT, 1973. 1. köt. 115. 13 SZALAY, 1865. 1. rész 96. 14 Lásd SZALAY, 1865. 15 SUNKÓ, 1997. 185. 16 Ez az Index ma is megtalálható a levéltárban. MOL, P 396. 1. Acta Rakocziana. Series 1. Missiles diversorum ad Alexandrum Károlyi. 172. köt. 17 ÉBLE - PETTKÓ, 1. köt. 309. Vö. MOL, P 392. Lad. 38. No. 17-18. 18 Ma: MOL, P 419. 19 MATTNAK, 1895. 430^132.

Next

/
Thumbnails
Contents