Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
III. Családtörténeti tanulmányok - Írások a Károlyiakról - Laczlavik György: Adalék a Károlyi levéltár nagykárolyi történetéhez. Az első állandó levéltáros: Udvarhelyi Ferenc
A 18. századi nagy birtokszerzések, de még inkább az ezzel járó igényperek sokasága miatt szükségessé vált a felszaporodott iratanyag szakszerűbb kezelése. Károlyi Antal gróf 20 kikérte főtisztjei véleményét a levéltár rendezéséről. A Károlyi levéltárban három levéltárrendezési tervezet is fennmaradt. 21 Kettő ezek közül még a hatvanas években, talán az új teljhatalmú jószágigazgató, Sváb Kristóf (1768-1785) kinevezésével párhuzamosan futó birtokigazgatási reform részeként készülhetett el. A Károlyi levéltárban található rendezési terveket először Bakács István dolgozta fel a levéltári anyagról írt repertórium bevezetőjében, 22 a rendezési tervek ismertetésénél elsősorban az ő munkájára támaszkodom. 23 Geöcz Ferenc 24 Károlyi Antal személyes titkárának „Idea Ordinandi Archivi" című - dátum nélküli, de minden bizonnyal 1769 előtt keletkezett - tervezetében leírja a levéltár aktuális állapotát. Megállapítja, hogy sok hiánnyal küzd a levéltár. A Károlyiak legősibb birtokaira vonatkozó oklevelek még csak elég rendben, sőt másolati könyvekbe foglalva vannak, de az egyéb birtokokra vonatkozó iratanyagról már nem lehet ezt mondani. A birtokjogi oklevelek elenchusai nem fedik sokszor sem az iratok valódi tartalmát, sem valóságos rendszerét. Ezenkívül van a levéltárban sok szekrény, láda, „quibus quid contineatur, uno verbo dici nequit ", 25 A csak kis részben rendbe szedett pénzügyi vonatkozású iratokon: nyugtákon, kötelezvényeken, számadásokon túl 3 „igen nagy" ládában találhatók levelek, amelyek közül némelyeket hasznosnak tartott Geöcz, amennyiben nyilván iura radicaliát rejtettek magukban, a többségüket azonban méltónak az elégetésre (flammis dignas). Sajnos valószínű, hogy a missilis anyag egy része valóban így pusztult el. 26 A levéltár állapota - a 18. század közepén - azonban talán mégsem volt olyan sötét, mint ahogy azt Geöcz Ferenc leírta. Károlyi Sándor idejében ugyan még nem találjuk nyomát annak, hogy a családi levéltárnak állandó őrzője lett volna. A Rákóczi-kori levelek egy részéhez, mint láttuk, indexet készíttetett. Ugyancsak az ő idejében készült a Geöcz Ferenc által említett másolati könyvek egy része is. Ezeket többnyire írnokok (cancellisták) másolták, mégpedig Bátorkeszin és Nagykárolyban, ami azt mutatja, hogy az iratok egyetlen őrzési helye sem alakult ki. 27 Az iratok kezelése az írnokok, illetve Károlyi Sándor titkárainak (pl. Jasztrabszky János) feladata volt. 28 A levéltári iratanyag Geöcz által leírt rendszere már Károlyi Sándor alatt létezett. A legfontosabb, többnyire birtokjogi iratokat A, B, C, D jelű szekrényekben őrizték. A legjelentősebb 20 Károlyi Antal gróf (Nagykároly, 1732. október 25 - Penzing, Ausztria, 1791. augusztus 24.), táborszernagy, Károlyi Ferenc fia. 1758-ban Szatmár vármegye örökös főispánja, ugyanabban az évben tábornok lett. Részt vett a hétéves háborúban, 1760-ban a hétszemélyes tábla tagja, 1766-ban altábornagy és titkos tanácsos, 1787-től táborszernagy és a m. kir. nemesi testőrség kapitánya. Katonai és iskolai célokra nagy alapítványokat tett. Lecsapoltatta az ecsedi lápot. ÉBLE, 1913. II. tábla. 21 A három tervezet a MOL, P 405. B. Levéltárral kapcsolatos iratok. Válogatott iratok állagban található. 22 BAKÁCS, 1965. 8-10. 23 A levéltár korai - 18. század első fele - történetét, a levéltár rendezésére vonatkozó terveket, illetve a munkálatokban részt vevő személyeket egy későbbi tanulmányban szándékozom részletesebben feldolgozni. 24 Geöcz Ferenc Endréd, Portelek és Pátyod helységben (Szatmár megye) volt birtokos. 1759-1769 között Károlyi Antal secretariusa. MOL, P 417. B. Éble Gábor. Kéziratok. 15/a tétel. 1771-ben főszolgabíró Szatmár vármegyében, 1777-ben pedig első alispán ugyanott, továbbá királyi tanácsos 1790-ig. Első neje Irinyi Krisztina, a második Irinyi Anna. Címereslevelét mint Károlyi Antal titkára kapta Mária Terézia királynőtől. NAGY, 1857-1865. 4. köt. 364-365. 2 ^ MOL, P 405. B. Levéltárral kapcsolatos iratok. Válogatott iratok. 1. tétel 26 Megmaradt részét a 19. században rendezték. Ma: MOL, P 398. 27 MOL, P 1507. A. Jogbiztosító oklevelek XVIII. századi másolatai. 1-3. köt. 28 Vö. MOL, P 417. C. jelzet alatt szereplő jegyzékeket.